|
Nekem te vagy a legfontosabb!
29.fejezet
Világtalálkozó(1)
Magyarország hosszú idő után megint a zöld katonai egyenruháját vette fel, a szintén zöld svájci sapkával. 57 éve nem használta arra a célra, amire valójában készítették. Most már csak formaságok miatt kell magára öltenie. És ilyen formaság volt a mai nap is. Mint minden évben, idén is világtalálkozó lesz. Gyűlölte ezeket a találkozókat, de nem volt más választása, a főnöke szerint kötelessége megjelenni. Ilyenkor irigyelte Észak-Koreát vagy Indiát. Ők sosem jelentek meg a találkozón, csak a főnökeik. Mindig kihúzták magukat az esemény alól.
A lány mélyen sóhajtott, miközben a tükörben bámuló személyt nézte.
– Mikor lettél ilyen elveszett Héderváry Erzsébet? – Kérdezte a tükörképét, de az természetesen nem válaszolt.
Végül felállt és magára kapta a kabátját. Az idei gyűlést Amerikánál tartották a fehér házban, ami egyet jelentett azzal, hogy sokat kell utaznia. Egyetlen egy dolog vigasztalta, hogy találkozhat a többiekkel. Lengyelországot, Németországot, Olaszországot, Japánt és Poroszországot Mikulás óta nem látta. Liechtenstein néha meglátogatta morcos testvérével és ittak egy forró csokit vagy valami más meleg italt, ami nem tartalmazott alkoholt. Még csak az kéne, hogy Svájc agyonlője a puskájával, azért mert leitatta a húgát. Aztán ott volt még Belgium, Litvánia, Ukrajna, az északiak és azok közül leginkább a nyelvrokona Finnország hiányzott neki. Akármennyire nem szerette ezeket a kötelező politikai találkozókat, de mégis örült a barátainak. De voltak hátrányok is. Románia is biztos ott lesz és vele szeretne a legkevésbé találkozni. De nincs mit tenni.
Bözsi magára kapta a táskáját, amiben a szükséges iratok voltak, majd vett egy mély lélegzettet, ránézet a faliórára és elindult a Ferihegyi Repülőtérre. Az óra éjfélt mutatott.
Németország készen állt az indulásra. Zöld ruhája, mint mindig, most is tökéletesen állt, ellenben testvérével, aki még fel sem kelt.
– Bruder, aufwachen! – Kiáltotta Ludwig, miközben lerántotta testvéréről a takarót. – Most jövök be negyedszerre és még mindig nem öltöztél fel!
– West, hagyjál aludni. – Morogta Gilbert. – És amúgy sem vagy az anyám.
– El fogunk késni a találkozóról.
– Nem érdekel.
– Már Gilbird is el van készülve. – Mutatott a kiscsibére, akin egy kék kis kalap és egy fekete kereszt volt.
– Akkor vidd őt. Én amúgy sem akartam menni.
– Pedig azt hittem, hogy látni szeretnéd Magyarországot.
– Erzsébet. – Motyogta az albínó.
– Tessék?
– A neve Erzsébet és persze, hogy megyek a találkozóra! – Ugrott ki az ágyból Gil.
Lud kissé elmosolyodott. Majd elhagyta a bátyja szobáját, hogy az felöltőzhessen.
Gilbert odalépet a szekrényhez, széthúzta a ruháit és kinyitott egy másik ajtót, aminek a kilincs alig volt észrevehető. Mikor kinyitotta a jól elrejtett ajtót és belépet e kis szobába, akkor olyan érzése volt, mintha egy hadtörténeti múzeumba lépet volna be. Bár a szoba nem volt nagy, de mégis tele volt különféle képekkel, festményekkel, kitüntetésekkel és ruhákkal. Az utóbbiból, csak négy volt, de az is üveg mögött gondosan volt elhelyezve. Ez elsőben egy apró fehér köpeny volt hátán egy fekete keresztel, illetve egy szintén fehér tunika szerű felső közepén még egy keresztel, egy fehér nadrág és egy fekete csizma. A ruha olyan gyerekméret lehetett, abból az időből, amikor még élt a családja és mikor még baráti kapcsolatban voltak a magyar „fiúval”. A másodikban egy hosszú fekete ruha volt kezeinél fehér szegéllyel és egy fekete kereszttel, nyakában pedig egy ezüst rózsafüzér lógott. A következő ruhához rengeteg emlék fűzte. Fehér ing, barna mellény, fehér nadrág, hosszú kék kabát piros és aranyszegéllyel és a hozzátartozó kép kalap a piros rózsával és fehér tollal. Ezeket akkor hordta, mikor szerelme összeházasodott azzal a pökhendi arisztokratával, mikor még Fritz volt a főnöke, amikor kitört az Osztrák öröklődési háború, amikor elvesztette apját és testvéreit, amikor hagyta, hogy Ludwigot elvegyék tőle, amikor engedte, hogy az egész világ összeomoljon benne. Kétséget kizáróan ez volt a legdíszesebb ruha és ennek örült e legjobban, amikor megkapta, de mégis ehhez a ruhához kötötte a legtöbb fájdalom. Ezekben az egyetlen támasza a főnöke Der Alte Fritz. Mindig segített neki és jól bánt vele, ellenben apjával, aki nem csak őt, hanem fiát is kínozta. Fritz viszont mindig kiállt magáért és később meg is koronázták. Rengeteget tudott és nagyon szépen fuvolázott, ráadásul megtanította Gilbertet nagybőgőzni. Azelőtt és azóta nem volt olyan jó főnöke, mint ő. És végül a porosz katonai egyenruha. Fomára ugyanolyan volt, mint öccséé, csak a színe volt más. A férfi szerint ez volt a legszebb szín a világon, amihez más nem fogható, amit róla neveztek el, és ami igazán a szívéhez nőt. A porosz kék ruha tökéletesen állt a férfin. Bár rengetegszer volt össze varrva és sokszor véres foltok fedték, de azokat sikerült helyre hozni és most újra olyan tökéletes, mint amit testvérétől kapott.
– Bruder készen vagy már?! – Kiáltott fel Német.
– Ja, natürlich! – Kiáltotta vissza. – Mindjárt megyek!
Miközben ezeket kiabálta, becsukta a titkos ajtóját majd a szekrényét, intett Gilbirdnek, aki rászállt a vállára és elindult kifelé, ahol testvére már várta.
Erzsébet gépe hajnali ötkor landolt a Washingtoni repülőtéren. Nem hozott sok csomagot. Csak egy kézi táskát, úgyis azt tervezte, hogy az estét már otthon tölti. De most, hogy belegondolt nem is igazán tudja, hogy hova kéne mennie, Amerika nem adott felvilágosítást. Már fél órája kóválygót a repülőtér parkolójában, amikor egy fekete limuzint pillantott meg. A fekete szépség közvetlenül a lány előtt állt meg, majd kinyílt az ajtaja és két termetes öltönyös fazon szált ki, mögöttük pedig a szőke ország.
– Hungary! – Kiáltotta boldogan. – Jó látni, hogy megérkeztél, de miért ilyen hamar? Arra keltem, hogy az embereim jelentik a géped érkezését.
– Szia Amerika. – Köszönt a lány. – Nem szerettem volna elkésni és az időzónák mindig összezavarnak.
– Nos, az európaiak közül te vagy az első, mondjuk már, csak ti hiányoztok. I’ll show your hotel. – Intett fejével a limó felé.
– Thank you. – Mosolyogta, majd beszállt a járműbe.
Még egy félóra és már ott is voltak a hatalmas szállodánál.
– Csak ennyi a cuccod? – Kérdezte az amerikai, miközben a lány táskájára bökött.
– Igen. Úgy terveztem, hogy a ma estét már otthon töltöm.
– Ne már! Miért nem maradsz Xmas-re?
– Nos, gondolom már neked is van programod akkora. – Kuncogta, mire a szőke srác elpirult.
– A gyűlés tíz órakor fog kezdődni a fehér házban, nincs messze csak negyed óra gyalog, de ha akarod, akkor csak hívd fel ezt a számot és már is jön érted egy limuzin. – Nyújtott át egy kis cédulát Amerika a magyarnak.
– Köszike. – Mondta, majd elindult a hotel felé.
Amerika furcsán nézet utána, még mindig kissé elpirulva.
– How did you know? – Kérdezte magától, majd elhagyta a szálloda területét.
Magyarország oda sétált a recepcióhoz, hogy bejelentkezzen.
– Amerika foglalt nekem szobát, a nevem Magyarország. – Mondta illedelmesen.
– Pardon? – Kérdezett vissza a pultnál álló nő.
Erzsi mindig elfelejtette, hogy az egyszerű emberek nem értik meg azt a köztes nyelvet, amit ők, országok beszélnek. Össze kellet szednie a gondolatait, hogy eszébe jussanak a megfelelő angol szavak. Németül, olaszul, finnül, oroszul és egy kicsit franciául is tudott, de az angol mindig is nehézkesen ment neki. Mindenki mondta, hogy az a világ legkönnyebb nyelve, de neki még is nehézkesen ment.
– I…. I booked ro…. rooms in America, I…. I am Hungary. – Mondta kissé akadozva.
– Ah, you’re a country.
– Yes, I am a country.
A nő kedvesen mosolygott, majd oda adott egy kulcsot a magyarnak.
– This room key. – Mondta még mindig mosolyogva.
– Thank you. – Mondta, majd elindult a lift felé.
Megnézte a szoba számot, ami a kulcs mellett logót. 1243. Szerencséje volt, hogy a liftben az emeletek mellett ott volt, hogy milyen szobák találhatók ott. Szemével megkereste a megfelelő számot, majd megnyomta az ötös gombot. Az ajtó éppen csukódott volna be, amikor egy láb az útját állta.
– Sorry. – Hallott egy erős német akcentusú férfi hangot, majd nem sokára meg pillantotta a tulajdonosát is.
– Németország?
– Ah, guten Tag Magyarország.
– Szia Németország. Hol van az az idióta?
– Ott. – Mutatott fejével a pult felé, ahol Gilbert nevetve társalgott a recepcióssal.
A lányt akaratlanul is egy kellemetlen érzés fogta el, ami dühvel társult. Nem telt sok időbe és végül a nőtől elbúcsúzva, Gil is odament a többiekhez. Viszont ahogy meglátta, hogy kivel beszélget az öccse rögtön elsápadt. A lány kissé dühösnek tűnt. Szemeiben megvetést lehetett felfedezni.
– Szia Magyarország. – Köszönt a barna hajúnak.
A lány nem válaszolt, csak fejével intett egyet, ezzel jelezve, hogy tud a férfi jelenlétéről, csak nem akarja figyelembe venni.
– Hányas szobát kaptad Németország? – Kérdezte kedvesen a magyar lány.
– Az 1126-osat. – Nézte meg a cetlit a férfi.
– Akkor az a negyedik emelet. – Nyomta meg a gombot.
– Látom te az ötödiken vagy.
– Igen.
– Milyen kár, pedig reménykedtem benne, hogy a szobáink egymás mellett lesznek. – Csatlakozott be a beszélgetésbe Porosz.
– Örülök, hogy nem így lett. – Fintorgott a lány. – És nézd meg is érkeztetek.
A lift ajtaja egy éles hanggal kinyílt.
– Auf Wiedersehn! – Köszönt el a szőke férfi. – A találkozón majd látjuk egymást.
– Igen. – Bólintott a lány.
– Akkor szia Lizy. – Mosolyogta az albínó, amitől az említett teljesen elpirult és gyorsan bezárta a lift ajtaját, válaszra sem méltatva a poroszt.
– Bruder, nem szabadna használnod az igazi nevét, amikor bárki meghallhatja! – Hordta le bátyját Lud, de Porosz csak kuncogott. – Mi olyan vicces?
– Láttad, hogy elpirult? Olyan aranyos volt.
– Te tényleg szereted, igaz? – Kérdezte Ludwig.
– Igen. – Suttogta Gil.
Német furcsán nézet testvérére. Idáig minden egyes alakalommal letagadta, hogy bármiféle vonzalmat érezne a lány iránt.
– Nem tagadod le?
– Már nincs értelme, mert rájöttem, hogy nekem ő a legfontosabb. – Ezt a férfi olyan lágysággal mondta, hogy a testvére alig hitt a fülének.
Erzsébet arca teljesen piros volt.
– Az a barom lehetne elővigyázatosabb is. – Motyogta.
De mikor vissza gondolt az előbbiekre, mégis inkább kacagnia kellet, mint sem mérgelődni. Nem kellet sok és ő is megérkezett, viszont amikor kilépet nekiütközött egy fiatal hosszú barna hajú lánynak.
– S…. sorry. – Hebegte a fiatalabbik.
– No problem. – Nyújtotta a kezét Magyar.
A földön fekvőlány elfogadta a segítséget, majd óvatosan végigmérte a katonai egyenruhát viselő Magyarországot.
– Te egy ország vagy? – Kérdezte.
– Igen és ahogy hallom te is. – Mosolyodott el Bözsi. – Nem nagyon láttalak idáig a világ konferenciákon.
– Mindig itt vagyok, csak általában nem figyelek és nem is szólók bele.
– Pedig jobb lenne, ha odafigyelnél. Egy ország nem engedheti meg magának, hogy lazsáljon.
– De nekem nem is igazán kell bármit is tennem. – Mondta alig hallhatóan.
– Tessék?
– Semmi. – Vágta rá gyorsan.
– Mit szolnál, ha feljönnél hozzám? Van nálam egy kis belga forrócsoki por és esetleg megkóstolhatnád.
Az ismeretlen lány habozott egy ideig, de aztán rábólintott az ötletre.
Magyar figyelmesen nézte, ahogy a számok változnak az ajtókon, majd megpillantotta a sajátját. Belehelyezte a kulcsot és kinyitotta. A szoba, amit Amerika bérelt neki egyszerűen fantasztikus volt, bár a lány ízléséhez egy kicsit csicsás. A domináns szín az arany és a bronz volt. A bútoroknál és a falaknál egyaránt.
– Az én szobám is pont így néz ki. – Állapította meg a másik lány.
– Amerika biztos mindenkinek ugyan olyan szobát bérelt, nehogy gond legyen belőle. Nos, akkor foglalj helyet és én addig elkészítem az italokat. Rendben?
A válasz egy alig hallható igen volt.
Szerencsére a konyha fel volt szerelve mindennel. Poharak, mikró és még tej is volt a hűtőben. Kivette táskájából azokat a kis tasakokat, amiket még Belgiumtól kapott, majd szépen elkészítette a meleg italokat. Mikor kész lett, vissza ment a lányhoz és letette elé a gőzölgő italt. A lány kissé megszeppenve kóstolt bele a forrócsokiba, de kellemes csalódás érte.
– Finom.
– Ugye? – Nevette Magyar. – Amúgy miért nem kell semmit sem csinálnod?
– Meghallottad?
– A hallásom egész jó. – Kortyolt bele ő is az innivalóba. – Na akkor miért is nem kell figyelned?
– Mert…. mert…. én…. mert én…. nem….– Dadogta miközben kezeivel erősen szorította a bögrét.
– Mert nem vagy önálló ország? – A kérdés hallatán a lány összerándul. – Szóval igen. Tudod ez nem azt jelenti, hogy nem kell csinálnod semmit, csak azt jelenti, hogy valaki beleszól a dolgaidba, amihez neki nincs köze. Tudod én sem voltam mindig független, de kivívtam magamnak ezt a jogot, természetesen ez hatalmas árat követelt, de még mindig itt vagyok. Felelősséggel tartozol a népednek, mert ők téged akarnak és nem a felettesedet. Érted?
– Igen.
– Nagyszerű. – Csapta össze a kezét Erzsi.
– Nagyon kedvesnek látszol és erősnek is.
– Köszönöm, amúgy még be sem mutatkoztunk egymásnak. Ránézésre azt mondanám, hogy ázsiai vagy, igaz?
– Igen. Taiwan vagyok és a Kínai Köztársaságrésze. – Az utolsó két szót olyan halkan mondta, hogy még ő maga sem volt abban biztos, hogy a szavak elhagyták a száját.
– Értem, szóval Kína a felettesed. Nem tűnik olyan gonosznak, de ezek szerint ismered Japánt is.
– Jóban vagy Ki…., illetve Japánnal?
– Szerintem egész jól kijövünk. – Taiwannak eszébe ötlőt egy elmélet.
„Ő egy független európai ország, aki ráadásul nő és jóban van Kikuval. Esetleg lehet, hogy ő Magyarország?”
– Milyen modortalan vagyok, te már bemutatkoztál, de én csak beszélek itt. A nevem Magyarország. – Mei ereiben meghűlt a vér.
Gondolta, hogy az a lány akiről Kiku olyan csodálatosan beszélt egy igazi szépség lehet, de erre nem számított. Gyönyörű zöld szemei és selymes hosszú haja van. Bőre makulátlan és alakja arányos. Egy igazi nő, ellenben Taiwan kislányos alkatával és jellemével szemben. Bár a mellei neki sem kicsik, még is semminek tűnnek a magyaréval szemben. Ráadásul a kisugárzása erőt, bájt és magabiztosságot sugall. Teljesen más, mint ő. Taiwan lassan letette a bögrét a dohányzó asztalra, majd föl állt.
– Később kifizetem az árát, de most mennem kell. – Jelentette ki hideg hangon. – Akkor később.
– Várj! Nem kell semmit sem kifizetned.
– De nem akarok tartozni neked.
– Akkor vedd ajándéknak.
– Nem akarok semmit kapni tőled.
– Miért?
– Mert utállak. – Hangja megremegett miközben kimondta ezeket a szavakat, de tartása egyenes maradt.
Egy darabig még nézték egymást, majd Mei kiviharzott a szobából. Erzsi értetlenkedve nézet utána, nem igazán tudta, hogy mi folyik itt. Az előbb még egy kis szende lány, a másikban pedig kijelenti, hogy utálja. De nem is igazán volt ideje ezzel foglalkozni. Kivette a táskájából az iratokat, amik szükségesek lehetnek a gyűlésen és elkezdte még egyszer átnézni. Még volt három és fél órája a gyűlésig, ezért úgy döntött, hogy ledől két órára és kipiheni magát. Telefonját beállította fél kilencre és elnyúlt a hálószobában. Az utolsó kép, amire emlékezett, az az volt, hogy Gilbert a recepción nevetgél azzal a nővel. Arcán végig csurgott egy könnycsepp, majd elnyomta az álom.
Ludwig a kanapén ült és olvasott, míg testvére a Discovery-t nézte.
– Szerinted mi volt a baja Lizynek? – Kérdezte az albínó.
– Hmm? – Nézett föl a könyve mögül Lud. – Nem egyértelmű?
– Ha az lenne, akkor nem kérdezném!
– Vidáman elnevetgéltél egy ismeretlen nővel és még csodálkozol, hogy haragszik rád?
– De ő nem érez irántam semmit, szóval nem értem, hogy mi lehet a baja.
– Bruder, te remek harcos vagy és mindennél jobban tisztellek, de néha tényleg egy barom vagy.
– Hogy mi?! Komolyan West, kezdesz egyre jobban elkanászodni!
– Csak megelégeltem az életformádat. Erzsébet egy nagyon rendes lány és te mégis képes vagy flörtölni a szeme előtt. Nem értelek, ha annyira szereted, akkor miért okozol neki fájdalmat?
– Tudod West, én tényleg szeretem őt, de ez nem kölcsönös, sosem volt az. És én ebbe beletörődtem. Viszont szórakozni nekem is kell néhanapján és nem engedhetem, hogy egy nő tönkre tegye az életemet.
– És mit tennél, ha az érzéseidet viszonozná?
– Nem tudom. Talán jobb lenne, talán rosszabb. Ezt nem tudhatom és nem is fogom megtudni.
– Túlságosan is borúlátó vagy. – Csóválta a fejét Lud.
– Csak már régóta ismerem.
– És mit szólnál, ha újra összejönne Ausztriával.
– Az nem fog megtörténni! – Jelentette ki határozottan a vörös szemű.
– Szerintem Erzsébet még mindig nem tudta őt elengedni. És ha ez igaz, akkor miért ne jöhetnének össze?
– Mert azt sosem hagynám.
– Nem értelek, te szórakozhatsz más lányokkal, de ő nem mehet vissza a volt férjéhez.
– West, te is tudod, hogy milyen borzalmakat tett vele az szadista állat! Komolyan azt hiszed, hogy hagynám, hogy visszamenjen hozzá? Előbb halok meg.
– Te egy igen érdekes személy vagy Bruder.
– Ezt hogy érted?
– Miért nem mondod meg neki egyszerűen, hogy mit érzel?
– Hozzánk képest te fiatal vagy West és sok mindent nem tapasztaltál, amit én igen. Amikor én megszülettem a világ teljesen más volt. És én is. Minden nap ész nélkül szaladtam a csatákba és nem érdekelt, hogy kinek okozok fájdalmat. Verhetetlen voltam, aztán találkoztam vele és rögtön meg is vert, de nem végzett velem, ami még jobban felbosszantott. Nagyon ritka volt, hogy a győztes megkegyelmezzen a vesztesnek, de ő még is megtette. Utána napi rendszerességgel összebalhéztam vele és kezdtünk összebarátkozni. Megváltoztatott engem. Ez olyan se veled se nélküled kapcsolat volt. Persze én végig azt hittem, hogy fiú. Aztán egy nap kiderült a kis titka, de úgy látszott, hogy ő sem tud róla. Próbáltam elmondani neki, de meg sem hallgatott. Azt mondta, hogy éretlen, tudatlan és gyerekes vagyok. És aztán szép lassan ő maga is rájött arra, hogy tulajdonképpen nem is fiú, hanem lány. És mikor először megpillantottam szoknyában, valami megdobbant bennem. Azt hiszem akkor lettem szerelmes belé. Majd telt múlt az idő és amikor végre össze szedtem a bátorságomat egy vallomáshoz, addigra az a fiatalúr már megkérte a kezét. Ott voltam az esküvőn és később is mindig körülötte forogtam, nagyon ritkán elmentünk vadászni. Egyszer egy kiadós lovaglás után azt mondta, hogy szomorú lenne, ha meghalnék, mert unalmas lenne az élete nélkülem. Nagyon boldog voltam akkor, de azt is hozzá tette, hogy, mert te vagy az én riválisom. Idáig voltunk jó viszonyban, majd eljött az ideje annak, hogy megtámadjam a zongora buzit és innentől kezdve végig úgy kezelt, mint egy ellenséget. És szerinted West, ezek után én képes lennék szerelmet vallani neki? Végre újra beszélő viszonyban vagyunk és tegyem tönkre az egészet? Köszi, de ezt inkább kihagyom.
Ludwig nem tudta, hogy most mit kéne mondania. Hozzájuk képest ő tényleg egy fiatal ország volt. De akkor is úgy érezte, hogy Magyarország is érez valamit a testvére iránt, csak őt is befolyásolják azok az idők, amikor még Ausztria felesége volt. Ráadásul az egyetlen közeli barátja, aki élt már akkor, az Japán és ő nem nagyon tudhatott akkor még az európai eseményekről. Már épp kérni szerette volna, hogy meséljen arról az időről, amikor megszületett, amikor fehér hajú felkiáltott.
– Bazd meg! Ezek mindent felrobbantanak! – Nevette hangosan.
Végül meggondolta magát, nem szerette volna tönkre tenni bátyja jókedvét. Inkább elment a konyhába, hogy igyon még egy kis sört, amit Amerika hagyott ott nekik. A hideg alkohol kellemesen frissítő volt, még akkor is, ha tél volt. Ránézet a fali órára. Fél tíz, ideje lenne indulni.
– Bruder mennünk kell a konferenciára!
– Már is? Így sosem tudom meg, hogy a Trójai faló tényleg igazi volt! – Nyafogta Porosz.
– Miért nem kérdezed meg Görögországot?
– Akkor még ő sem élt. Ezt csak az anyja lenne képes megmondani. – Sóhajtotta szomorúan. – De gondolom nincs mit tenni.
Kikapcsolta a TV-t, megigazította ruháját és vállára helyezte a kis sárga csibéjét.
– Mehetünk.
A másik csak bólintott, majd elhagyták a lakosztályt.
Bözsi a Tankcsapda: Nekem már nem kell semmi című számára ébredt. Álmosan nyomkodta a mobilja kijelzőjét, addig, amíg a zene el nem hallgatott. Az óra időben keltette, ezért nem kellet sietnie az elkészüléssel. Megmosta az arcát, kifésülte hosszú haját, majd felvette a sapkáját. Ivott egy kávét, majd felvette a csizmáját és a kabátját is. De mielőtt még elindult volna, elrejtett a ruhájában egy konyhakést és egy otthonról hozott pisztolyt. Mivel ő egy ország és magán géppel érkezett, ezért nem volt nehéz átcsempészni a határon. Végül feldobta táskáját a vállára, kezébe kapott egy serpenyőt és elindult a gyűlésre. Amerikának igaza volt, a fehér ház tényleg csak negyedórányira volt a szállodától. Mikor oda ért, rögtön kiszúrta Svájcot és Liechtensteint, ahogy a bejárati ajtó előtt állnak. Svájc mérgesnek tűnt. Amikor közelebb ért tisztán hallotta, hogy az előttük álló öltönyös fazonnal veszekszik.
– Mi az, hogy nem mehetek be?! – Kiabálta Svájc.
– Nagyon sajnálom, de fegyvert bevinni tilos! Kérem, hagyja kint a puskáját!
– Azt már nem! Enélkül a puska nélkül egy tapodtat sem mozdulok!
– Akkor itt kell megvárnia a kisasszonyt.
– Hogy meri?! Csak nem képzeli, hogy egyedül beengedem a kishúgomat egy csapatnyi idióta közé, nem is beszélve Franciaországról, aki már szinte biztos, hogy bent van!
– Bátyuskám, én meg leszek egyedül is. – Mondta félénken Liechtenstein.
– Hallotta a kisasszonyt, meg lesz ő egyedül is.
– Grr. – Svájc most már csak morogni tudott, amikor Erzsi odalépet hozzájuk.
– Valami gond van?
– Semmi gond kisasszony, kérem fáradjon be a gyűlésre.
– Sajnálom, de nem áll szándékomban, addig bemenni, amíg egész Európa pénzügyeiért felelős ország nincs bent.
– Akkor önnek is itt kell megvárnia a konferencia végét.
Ez addig folytatódott, amíg már Magyar is kiabált. Szegény Liechtenstein azt se tudta, hogy merre nézzen. Végül a nagy kiabálásra kijött a terület tulajdonosa.
– What's the problem? – Kérdezte a szemüveges ország.
– Ez a faszkalap nem akar beengedni! – Sziszegte Svájc.
– Fegyverrel akar bemenni a Fehér házba uram.
– Akkor enged be! Neki külön engedélye van.
– Értettem uram! Akkor bemehetnek.
– Köszönjük. – Mondta alig hallhatóan a szőke lány.
– Cöh! – Svájc feldobta a vállára puskát és egyszerűen besétált.
Magyarország, csak biccentett egyet és követte a többieket a konferencia terembe. Már mindenkinek meg volt a helye. Liechtenstein és Svájc egymás mellett ültek. Oldalukon Franciaországgal és Ausztriával, ami nagyon nem tetszett a „béke” országának. Magyarország a lehető legrosszabb helyet kapta. Pont Ausztria és Románia között volt neki hely foglalva. Szerencsére még egyik sem érkezett meg, ezért a lány reménykedhetett. Gyorsan végig nézet a termen. Jelen volt még rajta és a testvérpáron kívül Franciaország, Amerika, Kanada, Oroszország és a testvérei, Lettország, Észtország, Litvánia, Vietnam, Tibet, Seychelle szigetek, Bulgária, Macau, Thaiföld, Törökország és a mini állama Török Köztársaság és Észak-Ciprus, Ciprus, Görögország, Kuba, Mexico, Egyiptom, Cameroon, Luxemburg, Hollandia, Belgium és egy olyan ország, akit még nem látott. Közép magas, fekete tarajos hajú és napszemüveget viselt. A helye közvetlenül Amerika mellett volt. Kíváncsivá tette az idegen, de amint meglátta, hogy a lány őt nézi, rögtön fagyos pillantást küldött rá. Erzsébet úgy gondolta, hogy jobb lesz, ha nem foglalkozik vele. Inkább elővette papírjait és szépen elrendezte az asztalon. Amint végzet, észrevette, hogy Belgium ott áll mögötte.
– Sziaaaaa~!– Ugrott a nyakába.
– Szia neked is. – Köszönt vissza a barna hajú.
– Olyan rég találkoztunk, minden rendben van veled? – Kérdezte a szőke lány.
– Ismer, nehéz engem legyűrni. – Nevette Magyar, miközben izmait tapogatta.
– Komolyan te mindig olyan férfias vagy. – Kuncogta.
– Ezzel nem vitatkozom. – Kuncogott a barna is.
– De még így is van benned egy bizonyos női báj, amivel senki sem tud vetekedni.
– Hmm? – Nézet rá kérdően Bözsi, amikor Antonio hirtelen hangosan belépet a terembe.
– Buenos días a todos! – Kiáltotta hangosan.
– Spainy! – Ugrott a nyakába a szőke lány.
– Nahát Belgium, rég találkoztunk.
– Romano hol van?
– Azt mondta, hogy ne merészeljek a háza közelébe menni, vagy golyót repít a gyomromba. – Sírta Antonio.
– Az a gyerek sosem változik. – Nevette a lány, majd oda fordult Hollandiához. – Nézd bátyus, itt van Spainy!
– Ne gyere a közelembe. – Mondta szigorúan a szőke, tarajos hajú férfi, miközben bele szívót a pipájába.
– Haha! Te sem változol soha, igaz? – Mosolygott még mindig, amikor meglátta a magyar lányt. – Sziaaa~ Magyarország!
– Szia Spanyolország! – Integetett vissza a lány.
A spanyol férfi továbbra is mosolygott, majd odalépet szőke barátjához és lepacsiztak, végül helyet foglalt. A következő, aki megérkezett, az a két Beilschmit volt.
– Figyelem mindenki, TÖKÉLETESSÉGEM megérkezett! – Kiabálta az idősebbik, mire Német, csak arcon csapta magát.
– Legalább itt viselkedj kulturáltan.
– Tudod drága öcsikém, a kultúra én magam vagyok.
– Nos, te mindig is ilyen hangos személy voltál. – Lépet hozzájuk Francis és Antonio.
– Jó újra látni titeket. – Pacsizott velük Gilbert.
– Mintha olyan rég láttad volna őket.
– West, ma valamiért nagyon haragos vagy.
– Leülök a helyemre. – Jelentette ki.
Mikor helyet foglalt, biccentett egyet a magyar lánynak, aki egy integetéssel válaszolt. Fél perc sem telt el és belépet a terembe a Vargas család is. Feliciano és Lovino oldalán most volt egy fiatalabb fiú és egy lány is.
– Romanooo~ – Ugrott az említett nyakába Spanyol.
– Engedj el, te paradicsom rohadék! – Ütötte meg a zöld szeműt Lovi.
– Németország! – Integettet Feli, majd oda sietett barátjához.
Addig a két másik köszönt a napszemüveges fazonnak és helyet foglaltak. A többiek beszélgetését, illetve Romano és Spanyolország birkózását Anglia és a családja zavarta meg.
– Üdvözlök mindenkit. – Mondta a bozontos szemöldökű, szőke ország.
Elöl sétált Anglia, majd szorosan őt követte Skócia, Wales, Észak-Írország, Ausztrália, Új-Zéland, Seeland és egy kislány, valamint egy magasabb fiú.
– Nahát Iggy! – Integetett Amerika.
– Hello. – Köszönt fél várról a másik.
– Látom jött az egész pereputtyod. – Mosolyogta gúnyosan Francis.
– Hogy mit mondtál csigazabáló?!
– Látom te is öregszel, de azért megismétlem. Látom elhoztad az egész szemöldök hadsereget.
Amíg a francia és az angol heves szópárbajt vívtak, addig a többiek helyet foglaltak, kivéve a két ismeretlent és Seelandot. Ők oda mentek és köszöntek a napszemüveges fazonnak, a két olasszal jött srácnak és Török Köztársaság és Észak-Ciprusnak. Láthatóan ismerték egymást. Nem kellet sokat várni és az északi ötös is megérkezett. Dánia a szokásához híven most is hangos volt, ez volt az egyik közös szempontjuk Gilberttel, a másik a mérhetetlenül nagy alkohol befogadó képesség. A furcsa hajkoronájú ország vidáman mosolyogva köszönt mindenkinek, amit Norvégia nem nézet jó szemmel. Egy hatalmas sípcsonton rúgással jutalmazta a túlpörgött országot.
– Ezt miért kaptam Nor? – Kérdezte nyafogva.
– Mert idegesítő vagy Anko.
– Legalább most viselkedjetek normálisan. – Lépet melléjük Izland, akinek a kezében most is ott volt a lundája.
Magyarország figyelme gyorsan átirányult nyelvrokonára. Finnország és Svédország mindig együtt voltak és ez most sem volt kivétel. Kapcsolatukról mindenki tudott, csak a finn fiú nem. Bár a svéd már számtalanszor szólította a feleségének és úgymond örökbe fogadták a kis Seelandot, de neki még mindig nem eset le a dolog. Pedig rajta is látszott, hogy romantikus értelemben vonzódik egykori főnökéhez. De senki nem erőltette a témát, mert úgy látszott, hogy Svédországnak megfelel a jelenlegi felállás.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
