Söröskorsók koccantak, hangszerek énekeltek, lábak dobogtak, szoknyák lebbentek, sültek pirultak, emberek kacagtak.

A hangulat több volt, mint jó vagy kellemes. Ez tökéletes volt! Legalábbis ezt mondta volna egy idegen, na de egy ír! Ő csak annyit mondana, hogy ez egy szokványos Szent Patrik Nap, mely mindig ilyen vidámsággal telik. Az amúgy is zöld ország, ilyenkor még inkább tündököl a nemzeti színekben. Minden ember népi öltözetet öltött magára és büszkén viselték lóheréjüket, ki ruháján, ki hajában, ki máshol. Bár a vérvonal már keveredett s kissé megkopott, de a tömegben még mindig ott virítottak a vörös fők, jelezve, hogy bennük őseik szelleme, még serényen él. De igazából mindegy is, hogy, fekete, barna vagy szőke az illető. Egy a fontos! Ők a Smaragd Sziget² lakói, még ha gyökereik messzi földekre is nyúlnak vissza.

A felvonulás világhíres, a muzsika felejthetetlen. Ez a felhőtlen vidámság könnyeket csal a nemzet szemébe. De nem ez az egyetlen oka annak, hogy sós folyadék lepi el, szinte már világító, smaragd szemeit. Ez egy vidám ünnep, bár nem szabad elfelejteni, hogy pontosan mire is emlékszik kelták büszke leszármazottai. Egy emberre, aki ezen napon lehelte ki utolsó sóhaját. Ő neki köszönheti mindenki a keresztény Írországot, de minek is a gyász? Hisz ők nem mogorva britek! Oh, még csak az kéne! Hát válassza inkább mindenki a vigadást és az ünneplést!

Seasmus boldogan rikkantva emelte magasba sörét és adta áldását népére. Boldog volt, mert belül érezte, hogy testvére, bár oly messze van otthonától, mégis visszaemlékszik származására és vele együtt ünnepli egy szent mennybe menetelét.

1: ír – Szent Patrik Nap

2: Így nevezik Írországot a helyiek.