A karakterek Hidekaz Himaruya tulajdonában állnak!
A történet mangafictiontic.gportal.hu tulajdonában áll!
Író: EroBatto
Fandom: Hetalia
Főszereplő(k): Dél-Olaszország (Romano), Spanyolország (Antonio)
Műfaj: Romantika(?), Drabble, Dráma, Tragédia
Figyelmeztetés(ek): Szereplők halála
Sirena
Kiskora óta szerette az óceánt. Az égre is úgy tekintett, mint a végtelennek tűnő víz tükörképére. Ha tehette volna, akkor csak lebegett volna benne, míg egyé válik vele. Szülei hittek abban, hogy eme szenvedélye az idő előrehaladtával átalakul gyermekded emlékké. De tévedtek. Fiuk, Antonio, ahogy felnőtt rögtön elszegődőt matróznak egy spanyol kereskedőhajóra, majd szép lassan elkezdte felküzdeni magát a ranglétrán, egészen a kapitányi tisztségig. Szabad napjait is a csónakházban töltötte a horizontot kémlelve. Hiába volt jóvágású, a nők ha tehették elkerülték, mondván, hogy megzakkant szegény lélek. Pedig ha tudták volna, hogy mi van a háttérben. Nos.. akkor még őrültebbnek hitték volna...
Kilencedik esztendejében járhatott, mikor először utazott az emberiség csodálatos vízi járművével. Ámulva nézte a fogaskerekek ritmikus fordulását és formákat keresgélt a hajó kéményén át távozó gőzben. Akármennyire is fantasztikus volt eme gépezet, akkor sem érhetett fel a delfinek kacér nevetésével, ami a korláthoz vonzotta a fiatal Antoniot. Szerencsétlenségére a hajó pont akkor kapott el egy nagyobb hullámot és ennek hála hamar megérezhette a sós vizet arcában, majd tüdejében. Hiába tudott úszni, pánik lett úrrá rajta. Kétségbeesetten próbálta fejét a levegővel dús felszínen tartani, de mindhiába. A természet felülkerekedett rajta. Csukott szemmel beletörődve várta, hogy egy szebb helyre kerüljön. Ám ekkor hirtelen valami megragadta karjainál és az ég felé kezdte el húzni. Mire feleszmélt már a parton volt és köhögte felfelé a kellemetlen ízű folyadékot. Mikor ismételten rendesen tudott lélegezni hátra nézet, hogy láthassa megmentőjét. De az már ment is el és az egyetlen, amit láthatott belőle az kezei és... uszonya(?) volt, mely olyan árnyalatú volt, mint a kertjükben található olíva fa termése. Ezt az esetett senkinek sem mondta el. Minek is tette volna, ha már előre tudta, hogy senki az égadta világon nem fog hinni neki. Inkább arra tette fel az életét, hogy szerelmét megtalálja. Ez vezérelte arra is, hogy viharos időben elfogadjon egy felkérést...
A hullámok átcsaptak a feje felett, szinte már nem tudta irányítani vitorlását. Küzdött az életéért, de még így is a kékségben végezte. Ismerős érzés kerítette hatalmába. Pont olyan volt, mint akkor, csak ezúttal engedet mindennek és nem próbálkozott tovább. Szemeit sem csukta be, így láthatta az őt néző zöldes barna szempárt. Hamar rájött, hogy ez az a sellő, akit annyi éve szüntelenül keresett. Rövid barna haja és kiálló kunkori tincse kicsit fodrozódott a háborgó óceán alatt. Láthatóan ő is felcseperedet a hosszú idő alatt. Uszonya megnőtt, így hosszabb volt, mint felső teste. Kifejezéstelen tekintettel bámulta fuldoklót, aki mosolyogva kinyújtotta felé a kezét.
Utolsó emléke az, hogy a víz teremtménye ajkait a spanyoléhoz szorítja, majd minden elhomályosul...
Pár nappal később egy szerelmes pár talált rá a holttestre, ami a parton hevert. Hamar nagy port kavart a közeli városban. Az emberek csak úgy emlegették, hogy az ember kinek kiszívták a lelkét.
1: sellő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
