Ez csak egy újabb unalmas nap volt Seiyoban.
Amu a szobájában volt. Hasán feküdve hallgatta a rádiót, közben ütemesen lóbálta a lábát.
– A te neved Kiyoko? A mostani pletyka téma, hogy milyen szerencsés ember is vagy te.
Amu félrebillentett fejjel hallgatta a nőt, majd elállt a lélegzete mikor Kiyoko felnevetett.
– Azt mondja lassan szeretne haladni, de ahhoz képest már franciásan is megcsókolt.
A rózsaszín hajú csak hallgatott. Francia csók? Van eszkimó csók, közvetett csók, de, hogy francia is?
Felült, majd elgondolkodott, hogy talán megkérdezhetné Utaut. Olyan mélyen süllyedt a gondolataiba, hogy majdnem észre sem vette az ablakából beszűrődő fényt.
– Nyitva van Ikuto. – az említett személy némán belépett, miközben a fiatal lány azon agyalt, hogy csak nem hagyhatja, hogy ott maradjon… ugye? Visszafordult a rádióhoz. A fiú észrevehette, hogy valami nagyon lefoglalja a gondolatait, mert leült mellé.
– Mi jár a fejedben Amu-koi? – Amu a 17 évesre meredt. Ha megkérdezné Ikutot, akkor utána folyton azt hallgathatná és viccelne vele.
– Ugratnál vele, szóval nem mondom el.
– Megígérem, hogy nem. Nyugodtan elmondhatod. – mosolyogta a kékhajú.
A rózsaszín hajú az ajkába harapott a gondolatra, majd lemondóan sóhajtott.
– Ez egy kérdés… Mi az a francia csók? – Ikuto megdermed és arca felvett egy halvány rózsaszín színt, mielőtt kitört volna belőle a nevetés.
– Komolyon Ikuto! – nyikorogta zavartan.
– Ez egy olyan dolog, ami miatt nem kell aggódnod. – kuncogott.
– Elég idős vagyok ahhoz, hogy tudjam!
A fiú egyenesen a másik szemeibe mosolygott.
– Ez egy olyasvalami, amit meg kellene, hogy mutassak neked, de tudom, hogy még nem vagy rá kész. – mondta unottan.
Már épp azon volt, hogy elmegy mikor elkövette azt a hibát, hogy ránézett a földön ülő lányra, aki a legcsábítóbb ártatlansággal nézett vissza rá.
– Kérlek…?
Ikutonak torkában maradt a lélegzete.
– Gyere ide…– mondta. – Amu mellé ült és fészkelődött egy kicsit.
– Megmutatom, de ne légy dühös rám.
A rózsaszín hajú halkan nyelt egyet, majd bólintott. A macska fiú megfogta a lány arcának jobb oldalát, és összeérintette az ajkaikat, ezzel elkezdve egy finom, édes csókot. Tele volt tökéletes szenvedéllyel és boldogsággal. A fiú megnyalta a másik alsó ajkait. Amunak fogalma sem volt, hogy jól cselekszik-e, de saját ajkai elváltak. Ikuto kissé habozva becsúsztatta a nyelvét partnere szájába és feltárta azt. Olyan volt, mint az eper.
Nyelvük súrolták egymást és a fiú kissé megszopogatta a lányét.
Amu hirtelen ellökte magától és kezeit a szája elé tette.
– Áh! Ez a te nyelved volt! Ez olyan durva! – Ikuto sóhajtva felállt, és kissé megnyalta a száját.
– Hm~ Eper. – majd távozott az erkélyen keresztül, otthagyva a lányt forrongó élénk vörös arccal.
(1 héttel később)
Amu az asztalánál ült és épen a háziját csinálta, amikor valaki kopogott.
– Mit akarsz? Házit írok. – mondta, miközben gyűlölettel nézte az előtte lévő lapot.
– Mi a feladat? Talán segíthetek. – mosolygott Ikuto, amitől a lány megborzongott és pici pillangók költöztek a gyomrába.
– Öhm…nem… – a fiú a füléhez hajolt, így a rózsaszín hajú érezhette és halhatta a lélegzetét.
– Amu…ez egy esszé a…macskákról? – oldalra nézett a lány vöröses arcára.
– A tanár imádja a macskákat. – vihogta kissé.
Ikuto ismét elmosolyodott és leült a vendéglátója rózsaszín takarós ágyára. Amu gondolatai a múlthétre vándoroltak vissza, arra mikor a nyelveik összeértek…
– Hé…Ikuto…arra gondoltam, hogy talán megtudnád nekem ismét mutatni a francia csókot?
A kék hajú elengedett egy sajátos nevetést.
– És megismételjük a múlt hetit? Azt hiszem kihagynám. – megborzolta a másik haját, és már készült a távozásra.
– T-tetszett! Csak kissé meglepődtem… – a fiú széles szemekkel nézett vissza rá. Ismét helyt foglalt, és intett a lánynak, hogy üljön mellé.
– Ha megteszem, megígéred, hogy nem leszel dühös, mint múltkor? – a lány elpirul és szelíden bólintott.
Elakadt a lélegzete, mikor a fiú ismételten megfogta az arcát. Behunyta a szemeit és szinte abban a pillanatban érezte a puha ajkakat a sajátján. Úgy érezte, mintha azok is a sajátja részét képeznék. Ikuto megnyalta partnere szája szélét és kuncogva hátradőlt. Lassan megértette, hogy a hülye macska megint szórakozott vele.
– Ikuto te barom! Azt hittem komolyan gondolod! – az arca vörös volt a zavartságtól, és a szomorúságtól. Szemeiben csalódottság táncolt.
Fenébe egy idióta vagyok! Gondolta magában a lány.
Mintha a gondolataiban olvasott volna Ikuto, megint összeérintette az ajkaikat, de csak úgy, mint két óvodás szokta. Amu egy pillanatra ledöbbent, majd elmosolyodott.
– Jó éjt Ikuto. – suttogta, és egy pillanatra átölelte.
– Jó éjt Amu…koi. – ezután ninja szerűen leugrott az erkélyről.
Hirtelen azon kapta magát, hogy arról ír a dolgozatba, hogy a macskák milyen csintalan lények, de befejezte az esszét egy zárómondattal:
"De igazából nagyon szenvedélyes állatok."