Alice a hideg templomban ült és felsóhajtott. Már öt napon keresztül ültek itt az egy hétből. Arcukra ki volt írva a sokk, mikor megtudták, hogy Petert is elfogták. Alice néhányszor a tenyerébe köhögött, amire Alfred aggodalmasan nézett rá.
– Jól vagy? – kérdezte mire a lány bólintott. Tudta, hogy valami nincsen rendben vele. Sokszor köhögött mióta az egyházban voltak, ráadásul néha a levegőt is nehezen vette. – Biztos vagy benne?
– Jól vagyok. – mondta a brit, majd felállt. Odament a laptophoz, amit még Roderich adott nekik, hogy követhessék az eseményeket. Rákattintott az élő adásra, és figyelte, amint egy nő a templom előtt áll. Mögötte temérdeknyi rendőr és egyéb Tv-s emberek voltak.
– Itt állok a Szent Joan templom előtt, ahova nyolc fiatal zárkózott be a Kelet- londoni támadás után. A fiatalokhoz, lehet kapcsolni egy helyi járőröző halálát is. – mondta a nő mire Alice felsóhajtott.
– Eddig ugyanebből a csoportból egy tizenkilenc éves fiút már letartóztattak. – hallatszott a bemondó hangja, mire a szőke hajú lány Katarinára pillantott. A lány háttal a falnak ült, lábait felhúzva, arcát karjaiba temetve.
– Valamint egy pár nappal ezelőtt, az egyik körözött kisöccsét vette őrizetbe a rendőrség. A fiú visszakerült a törvényes gyámjához. – Alice meredten nézte a számítógépet.
– Nem. – suttogta megtörve a csendet. – Nem! – mindenki a lányt nézte, ahogy szája elé kapja a kezét.
– Mi a baj? – kérdezte Francis, mire Alice rákapta a tekintetét. Felállt, odament hozzá, majd egy jókora pofont vágott az egész arcára.
– Alice! – kiáltotta Alfred, de a lány nem törődött vele.
– Ez az egész a te hibád! – sírta és a francia felnézett rá ültéből. – A te hibád, hogy Petert visszavitték abba a pokolba, ahonnan megszökött!
– Az én hibám? –a férfi keserű jéghideg szemekkel figyelte. – A te hibád, hogy ekkora szarba kerültél! A te hibád az is, hogy el kellett szöknöd! És, hogy miért is? Mert megölted az anyád!
– Nem öltem meg! – sikoltotta a lány, majd megütötte. Alfred odaszaladt, megragadta a csuklóját és próbálta visszatartani. Alice megragadta a fegyvert, amit eddig a zsebében rejtegetett majd a franciára mutatta.
– Már rég meg kellett volna, hogy öljelek. – motyogta, ahogy könnyek ömlöttek végig az arcán. Mindenki feszülten figyelte, ahogy a brit a pisztoly csövét Francis tarkójának nyomja.
– Miért nem tetted? – kérdezte a férfi.
– Azt hittem, hogy meg tudsz változni. – mondta a lány. – Azt hittem olyan leszel, mint régen. Az a fiú, akit szerettem. – erre mindenkinek elakadt a lélegzete. Minden szem egyenesen Alicera szegeződött, még Katarináé is, aki addig a padlót bámulta.
– Te szerettél engem? – a francia arcára kitükröződött a zavar.
– Igen, de micsoda véletlen, amíg Alfred nem jött addig semmi érdeklődést nem mutattál irántam.
– Sajnálom. – motyogta a francia. – Lőj. – Alice ki biztosította a fegyver és még jobban a másik tarkójának nyomta. Egy fájdalmas perc telt el, majd Francis felnézett a lányra.
– LŐJ LE! – kiáltotta. Ezután Alice lehanyatlott mellé a padlóra és a kezében lévő fegyvert kezdte fixírozni.
– Nem tudom. – suttogta. – Nem megy.
– Miért? – követelte a férfi, nagy kezei hirtelen haragjában a brit lány nyakára kulcsolódtak.
– Mert ugyanazokkal a nagy szemekkel nézel rám, mint mikor kicsi voltál. – akadt meg Alice hangja, amint felkiáltott. – Ugyanazok a szemek, mikor meghalt az apád! Mikor befogadtál a csapatba! – Francis hirtelen elengedte a nyakát és átölelte a lányt. A brit visszaölelt, és a másik mellkasán zokogott. Alfred a odakúszott hozzájuk és finoman kifeszítette a lány kezéből a pisztolyt.
Alice hirtelen eltolta Francist, majd erősen a tenyerébe kezdett köhögni. Vett egy mély lélegzetet, majd elhúzta a kezét a szájától és láthatta a tenyerében lévő bíbor vörös folyadékot kis nyállal összekeverve. Alfred a lányra nézett, majd annak a kezére.
– Francba! – káromkodott és letérdelt a brit mellé, kezét a lány homlokára tette. Meleg volt. Melegebb, mint az átlag. – Jól vagy?
– Jól vagyok. – zihálta miközben megpróbált felállni, de az amerikai marasztalta. Odahívta Ludvigot, hogy nézze meg a vért.
– Tünetek? – kérdezte, de Alice csak vállat vont.
– Köhögés, fáradság, légzési nehézség. – sorolta Alfred, mire egy meglepett pillantást kapott a betegtől. – Mindannyian tudjuk, hogy valami baj van, Alice. – visszanézett a németre.
– Mellkasi fájdalom?
– Egy kicsi. – mondta a lány, mire Ludvig felsóhajtott.
– Nagy valószínűséggel tüdőgyulladása van. – állapította meg.
Alice egy padon ült takaróval beburkolva. Nehéz éjszakája lesz, de nem volt hajlandó megmozdulni. Nem akart elmenni. Egyáltalán nem! Egész héten arra várt, mikor fogják a rendőrök erővel kipaterolni őket. Az állapota romlott. Alfred leült mellé, átölelte egészen addig, míg meg nem mondta neki, hogy kopjon le.
Daisy odament a nővéréhez.
– Katarina? – kérdezte, mire az idősebb olasz könnyes szemekkel nézett fel rá. – Jól vagy?
– I- Igen.. – mondta. Öt napja nem evett, egyre sápadtabb. Visszafektette a fejét a karjára. Daisy körülnézett,. Vesztesek voltak ebben a csatában. A fiatalabb testvér odalépett az asztalhoz és onnan felnézett a szemközti falon lévő kisablakra. Vett egy mély lélegzetet, majd énekelni kezdett.
– „I don't know if You can hear me, – minden szem rászegeződött. – Or if You're even there. I don't know if You would listen to a Gypsy's prayer, – úgy dalolt, akár egy ártatlan gyermek, kinek most törték össze a szívét. Tudta, hogy senkihez sem tud fordulni. – Yes, I know I'm just an outcast I shouldn't speak to you. Still I see Your face and wonder: were You once an outcast too? – mindenki ismerte ezt a dalt. Ezzel együtt nőttek fel.
– God help the outcasts, hungry from birth. Show them the mercy they don't find on earth, – egy új hang csatlakozott a dalhoz, mire mindenki lenézett arra a lányra, aki alig szólalt meg mióta a templomban voltak.
– God help my people, we look to You still, – Daisy és Katarina együtt énekeltek. – God help the outcasts or nobody will. – egy ideig csend volt a templomban, majd Alice elkezdett énekelni.
– I ask for wealth, – kezdte és a többiek is be kapcsolódtak. – I ask for fame, I ask for glory to shine on my name. I ask for love, I can possess, I ask for God and His angels to bless me – Katarina felállta, odament a húgához, megfogta a kezét és tekintetét az ablak fele fordította.
– I ask for nothing, I can get by, but I know so many less lucky than I, – Daisy abbahagyta az éneklést és az ajtó fele nézett, ami nem sokkal a dal kezdete után nyílt ki.
– Please help my people, the poor and down trod. I thought we all were the children of God, – Katarina tovább énekelt, néha-néha beleszipogva. – God help the outcasts, children of God.*”
A fiatalabb olasz megrángatta nővére melegítő felsőjének ujját, mire az húgára nézett.
– Mi van? – kérdezte könnyekkel küszködve. Daisy az ajtó fele mutatott és Katarina követte a lány ujjának irányát. A templom ajtóban egy piszkos barna hajú és csillogó zöld szemű férfi állt, akinek karja fel volt kötve.
– Un Ángel. – mosolygott Antonio. – Igazam volt, akárhányszor így neveztelek. – Katarina hitetlenkedve nézett, lábai szinte földbe gyökereztek. Daisy csak a szemeit forgatta, majd kissé megtaszította nővérét mondván, hogy menjen. Az idősebb olasz értette a célzást és elindult az ajtó fele. A lábai egyre gyorsabban és gyorsabban vitték, mígnem egyenesen spanyol barátja karjába futott. Amint odaért rögtön rátört a sírás.
– Miért tetted ezt? – zokogta megragadva a spanyol ingét.
– Nem akartam, hogy elkapjanak. – suttogta Antonio és Katarina elkezdte verni a férfi mellkasát az öklével.
– Chigi… – szipogta. – Azt hittem elhagysz, mint Nonno. – felnézett Antoniora, aki csak mosolygott.
– Nem megyek sehova Ángel. – mondta, és ajkaik összetalálkoztak. Egy apró értékes csók. Mindketten boldogok voltak, hogy újra egymás karjaiban lehettek.
Alice nézte a pár újra egyesülését és felsóhajtott. Jobban reszkető teste köré tekerte a takarót, majd gyenge lábakon felállt. Alfred ránézett és megfogta a karját annak céljaként, hogy a lány valamivel stabilabban álljon. Elindulta Antonio és Katarina felé, utánuk mentek a többiek is, majd végül megálltak a templom ajtajába. A kamerák előkerültek, minden lencse a Kitaszítottakra szegeződött, és a műsor élőadásban ment.
– Azokhoz szeretnék beszélni, akik meghallgatnak! – kezdte a brit lány, mire mindenki elhallgatott. Akár egy tű földre hullását is lehetett volna hallani. – Amit Antonio és Katarina közt láttok az-az olyasfajta szeretet, melyet akkor tanultunk, míg az utcán éltünk. Nem vagyunk betyárok, de a rendőrség köröz minket egy olyan dolog miatt, amit nem követtünk el. Braginski bandája lőtte le azt a rendőrt. – Alice megvizsgálta a csoportját. Visszanézett Francisra, aki még mindig a templomban volt.
– Azokhoz fogok beszélni, akik hallgatnak egy számkivetettre. – a szőke lány vett egy mély lélegzetet, amint elkezdett nehezen lélegezni. – A nevem Alice Kirkland, tizenhat éves vagyok, és én vagyok ennek a csoportnak a vezetője. Mi vagyunk az úgynevezett Kitaszítottak és szeretném, ha meghallgatnák a történetünket. – Alice hirtelen az egyik kezébe kezdett köhögni, míg a másikkal a hasát szorította. Szájából újfent vér távozott.
– Francba! – kiáltotta Alfred, majd karjába kapta a lányt. – Korházba kell vinni!
A rendőrség orvosa hozzájuk futott, majd a britre nézett.
– Szerintünk tüdő gyulladása van. – mondta az amerikai, de barátnője továbbra sem tudta abbahagyni a köhögést.
Hamarosan mentőket hívtak és elvitték Alicet. Alfred végig fogta a kezét, attól a pillanattól kezdve, hogy a mentősök kezelésbe vették.
Mikor Alice kinyitotta a szemét hatalmas fehérséget látott. Egyszer, kétszer, majd háromszor pislogott mielőtt felemelte a fejét. Egy korházi szobában volt, az ágya körül elszórva volt néhány szék, és egy aranyhajú fiú egy lázadó tinccsel támaszkodott az ágyának. Szemei csukva voltak, szemüvege leesett az egyik füléről. Alice ásított, majd kinyújtva a kezét megsimogatta az amerikai fejét.
Alfred hirtelen kapta fel a fejét, felnézett a britre, majd elmosolyodott
– Ébren vagy. – mondta és felemelkedett.
– Mi történ azután, miután elvittek a mentők? – kérdezte a lány.
– Őrizetbe vették a csoportot, de kizárólag csak Francist tartóztatták le. – mondta a fiú. Alice döbbenten nézett rá.
– Miért?
– Francis tulajdonában van két kurva ház, szerinted?
– Nos…. Mindenki jól van? – jött egy újabb kérdés, amire a válasz egy bólintás volt.
– Azonban a rendőrség felhívta a legközelebbi rokonainkat. – mondta Alfred. A szemüveges lány fejét a tenyerébe temette. – Értesítették a nagybátyámat, de ő azt mondta, hogy nem kellünk neki többé, így Meggel most hajléktalanok vagyunk. Ludvigot visszavitte az apja, Gilbert meg megpróbál találni egy lakást. Katarina és Antonio ugyanebben a helyzetben vannak és igyekeznek, hogy Daisy is velük maradhasson.
– Mi lesz velem? – kérdezte a Alice mire az amerikai felsóhajtott.
– Már felvették a kapcsolatot a testvéreiddel és jelenleg most a recepción várnak. – a lány a barátjára nézett.
– De ugye apám nem volt ott? – a kék szemű megrázta a fejét.
– Amennyire én tudom, nem. – ekkor kinyílt az ajtó és belépett rajta egy magas, vörös hajú férfi, akinek ugyanolyan szemei
voltak, mint Alicenak.
– S- Scott. – zihálta a lány, kire a férfi szomorú szemekkel nézett rá.
– Alice, ébren vagy. – mondta és Alice úgy félt, mint hat évvel ezelőtt.
– Shamus és Dylan is itt vannak? – Scott bólintott. – És Peter? – ugyanaz a reakció. – És apa? – a vörös hajú felsóhajtott, majd leült a lány mellé az ágyra és beletúrt annak hajába. Alfred már kimenekült a szobából és egyedül hagyta őket.
– Nézd Alice. Apa két évvel ezelőtt meghalt. – Alice levegő után kapkodott, szíve egyszerre megkönnyebbülést és fájdalmat is érzett. – Alkoholmérgezésben halt meg. Azt szerettük volna, ha visszajössz, de fogalmunk sem volt, hogy hol lehetsz! – a lány szemei könnyekkel teltek meg, ahogy felnézett a bátyjára.
– Sajnálom. – szipogta. – Amit anyával tettem. – Scott megveregette a vállát.
– Ez nem a te hibád. A papa tette, mert bánatos volt. Nem hibáztatunk, téged mart anya meghalt. – Alice szíve mintha liftezett volna. Könnyek kezdtek folyni a szeméből. Átkarolta a bátyját és sírt.
Alice édesanyja egy tűzvészben halt meg, mikor a lány kilenc éves volt. Az apja indította a tüzet. Alice az épületbe volt zárva az anyjával és Peterrel. Mikor a tűzoltók jöttek az anyja mondta, hogy a gyerekeket mentsék ki elsőnek. A nő meghalt a tűzben, feláldozva magát a gyerekeiért.
Alice mindig magát hibáztatta a történtekért, de most már megbocsátott…..
*A dal fordítása:
Nem tudom, hogy halassz- e, vagy, hogy egyáltalán ott vagy. Nem tudom, hogy meghallgatnád- e a roma énekét. Tudom, hogy csak egy kívülálló vagyok, akinek nem szabadna hozzád beszélnie. Még mindig látom arcodat és elgondolkodom: Te is voltál- e számkivetett?
Isten óvja a kitaszítottakat éhes születéstől. Mutass nekik kegyelmet, melyet nem találhattak a Földön. Isten segítsd a népemet, mert mi továbbra is felnézünk rád. Isten óvja a kitaszítottakat, mert különben senki sem fogja.
Kérek jólétet, hírnevet, dicsőséget és, hogy világítsák meg a nevemet. Kérek szeretetet, amit birtokolni tudok és kérem Istent és az Őrangyalait, hogy áldjanak meg engem.
Nem kérek semmit, mert tudom, hogy vannak, akik kisebb szerencséjük van mint nekem. Kérem segítsen a népemen, a szegényeken és kik földbe vannak taposva. Azt hittem mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Isten óvja a számkivetetteket, isten gyermekeit…
AJÁNLOM AZ OLDALT
