Tik-tak, tik-tak, tik-tak, tik-tak. A falon lévő óra minden egyes kattogása fájdalmasan hatolt be a lány tudatalattijába. Nem volt sem szomorú, sem boldog, sem megkönnyebbült, sem ideges, sem mérges. Egyáltalán nem tudta, hogy mit érez. Sírni szeretett volna, de nem ment. Csak bámulta az óra mutatóit, de azok nem akartak gyorsabban mozogni. Azt mondják, hogy az idő mindent begyógyít és elfeledteti a rossz dolgokat. De ez a fránya idő csak nem akart gyorsabban telni és ez a kellemetlen érzés sem múlt el. Már három napja, hogy az albínó megcsókolta. És azóta nem tudta kiverni a fejéből.
„– Szeretlek kedvesem!”
'Ne mond ezt! Nem akarom hallani! Miért?' Magyarország hátrált egy lépést, a férfi követte. 'Ne nézz így rám! Nem akarom!' Hátrált még egyet az albínó a nyomában. 'Miért nem mondasz semmit? Talán a válaszomat várod?' Végül nem bírta és elrohant. Nagy meglepetésére Gil nem követte. Nem akart most senkivel sem találkozni, ezért gyorsan felment a szobába, amit Feliks készített elő neki és írt egy cédulát, hogy azért még se legyen tiszteletlen, majd fogott egy taxit, ami elvitte a reptérre és gyorsan haza repült. Mindezt a báli ruhájában, de most az emberek sutyorgása zavarta a legkevésbé. Haza érve levette a ruhát és bedőlt az ágyba. De álom nem jött a szemére.”
A legjobb barátja, már számtalan hangpostát és üzenetet hagyott neki. Mivel rengeteg dolga volt, ezért nem tudott eljönni személyesen. Lud is hívta párszor, ahogy Feli is, de egyiket sem vette fel. Valahogy, csak egy valakinek akarta hallani a hangját, de még is félt beszélni vele.
'Mi lehet ez az érzés?'
Nem kéne ennyire túldramatizálni a dolgot, hiszen nem is ez volt az első csókja. Roderichel is gyakran csinálta, amikor még házasok voltak, de még Ivántól is kapott egy-két csókot, mikor a Szovjet hatalom még jelen volt a földjén, bár azokat jobb lenne elfelejteni. Ez a gesztus viszont teljesen más volt, mint az előbb említett két férfié. De azt már nem tudta megmondani, hogy miért. Egyszerűen csak más volt.
Japán fel-alá mászkált a szobában. Ezt a folyamatot Mei idegesen figyelte. Tudta, hogy valami bántja a férfit, de még sem mert rákérdezni. Úgy volt vele, hogy elmondja neki, ha akarja. Még egy darabig figyelte, majd tekintette átsiklott egy olyan képregényre, amit Kiku szokott készíteni.
Kiku ideges volt. Magyarország a bál után rögtön eltűnt és azóta nem jelentkezett senkinek sem. Még Lengyelországnak sem. Ez egy kicsit aggasztotta a fekete szeműt és közben észre sem vette, hogy gondot okoz ezzel a mellette ülő lánynak. Mikor végre vette a fáradságot, hogy ránézzen Taiwanra, aki az asztalon lévő mangát nézegette.
– Az egy olyan manga, amit együtt készítettünk Héderváryval. – Magyarázta. – Nem rég érkezett meg a nyomdából és ez a legelső példány. Arra gondoltam, hogy elpostázom neki. Ha gondolod, nyugodtan nézz bele.
A barna hajú még mindig a könyvet fixírozta. Nem akart semmihez hozzányúlni, aminek még a legapróbb köze is van az európai lányhoz.
– Nem hiszem, hogy lenne jogom bele nézni, még az alkotója előtt. – Mondta végül.
Kiku kissé elmosolyodott, majd hirtelen egy kis fény villant át az elméjén.
– Ez az! – Kiáltott fel, mire a másik összerezzent.
– V…. valami baj van?
– Elviszem ezt a yaoit Hédervárynak! – Kiáltotta boldogan. – Ez egy remek ürügy lenne, hogy meglátogassam.
A lány szemei összeszűkültek. Nem akarta, hogy Kiku kettesben legyen a magyarral.
– Én is megyek. – Jelentette ki határozottan.
– Miért?
– Mert, szerintem jót tenne neki, ha egy lány is ott lenne. Könnyebb lenne kiöntenie az érzéseit. – Hazudta.
– Nos, nem gondolom, hogy ő ilyen fajta lenne, de egy próbát megért. – Gondolkozott el az ötleten a férfi. – Akkor induljunk.
Valaki kopogott az ajtón, de a zöld szemű lány nem akart reagálni, ezért a túl oldalon álló benyitott.
– Minden rendben? – Kérdezte egy lágy férfi hang.
Magyarország nem nézett fel, de még így is felismerte a hang tulajdonosát.
– Mit szeretnél Kiku? – Kérdezte, de nem nézett fel.
– Csak érdeklődök a hogyléted felől.
– Mint láthatod még élek.
– Az a kedves kislány megmutatta, hogy merre van a konyha, ezért készítek önnek valami harapni valót.
– Nem kérek. – Mondta miközben felült és akkor észrevette a férfi mögött álló rózsaszín ruhás lányt.
– Mei, kérlek addig szedd rendbe Héderváryt míg én készítek valami könnyűt.
– Oké.
Miután Japán elment, a két lány még egy darabig egymást figyelte, majd Taiwan előhalászta a fésűét a táskájából és közelebb ment. Lassan leült mellé és elkezdte fésülni a haját. Eléggé nehéz volt, mivel az elmúlt napokban rendesen összegubancolódott.
– Kö….
– Ne szólj hozzám! – Szakította félbe Mei.
Magyar meglepődött a lány hangsúlyán ezért nem próbált meg beszélgetést kezdeményezni. Nem is tudta volna megmondani, hogy mennyi ideje nem szólalt meg egyikük, mikor az ázsiai felállt és elpakolta fésűét, majd odasétált a szekrényhez és ki vett belőle egy fekete farmert és egy Kárpátiás pólót. Egyszerű mozdulatokkal oda dobta a lány elé az ágyra.
– Vedd fel, addig én elfordulok.
Erzsi nem válaszolt semmit, csak engedelmesen átöltözött.
– Kész vagyok. – Jelentette ki.
Mei megfordult és mikor meglátta a lányt, valami keserűség szalad át rajta. Egyszerű ruhák voltak, de még is remekül simultak a magyar tökéletes alakjához.
– Köszönöm.
– Nem megmondtam, hogy ne szólj hozzám?!
– De igen. Viszont nem értem, hogy mit csináltam, ami miatt haragszol rám? – Mikor Mei szemeibe nézett és látta, hogy a másik várja a folytatást. – Úgy értem, hogy amikor legelőször találkoztunk, akkor nagyon kedves és aranyos voltál, majd hirtelen megváltoztál és azóta fagyos pillantásokat küldesz felém. Miért?
A barna szemű nem válaszolt, ezért a magyar kezdte feladni a reményt.
– Kiku miatt. – Mondta halkan.
– Tessék?
– Nem engedem, hogy Kiku a tiéd legyen! – Mondta fagyosan.
– Miért gondolod, hogy van valami Kiku és köztem? – Kérdezte Bözsi meglepettségét nem titkolva.
– Mert nagyon aggódott miattad és olyan szép dolgokat mesélt rólad, valamint úgy néz ki, hogy te is érzel valamit iránta. – Ahogy ezeket mondta kissé lesütötte a szemét.
Erzsébetnek kellet egy kis idő, hogy feldolgozza a hallottakat. Most már tényleg elege volt a szerelemből.
– Biztosíthatlak, hogy Kiku és köztem csak baráti viszony van. Segítek neki yaoi mangát csinálni és ő segített nekem amikor volt egy kis gondom, de ennyi az egész. És ő mindenkivel ilyen.
– De te voltál az egyetlen lány, akit említett.
– Te is tudod, hogy nincs valami sok női ország és nem mindegyikük szeret megmutatkozni, valamint én is Németország által ismertem meg.
– Értem.
Megint hallgattak. Meinek volt egy kis bűntudata, de nem mert megszólalni. Félt, hogy a másik nagyon haragszik rá.
– Szereted? – Kérdezte Bözsi.
Taiwan bólintott.
– Kiku tényleg egy rendes ember. Remélem hamar feleszmél, mert te egy csinos lány vagy és a legelső pillanattól kezdve úgy gondoltam, hogy kedves vagy. De egy kicsit összezavartál, mit ne mondjak!
– Nagyon sajnálom. – Suttogta.
– Semmi baj, de azért vigyáz a szerelemmel.
Mielőtt még reagálhatott volna a fiatalabbik a japán benyitott.
– Kész a rizs.
– Köszönöm, de igazán nem lett volna arra szükség, hogy ételt csinálj.
– Nem okozott gondot, valamint hoztam egy kis ajándékot is.
– De miért?
– Mert sokat dolgozott vele és megérdemled, hogy te olvasd el elsőnek. – Mosolyogta a férfi. – Ha gondolod, akkor behozom ide az ennivalót.
– Azt megköszönném.
És ezzel a japán megint eltűnt az ajtóban.
– Bárcsak ő is kedvelne. – Motyogta maga elé a Taiwan.
– Nem tudhatod, míg meg nem kérdezed.
– De én nem vagyok olyan nőies, mint te vagy Lien.
– Ki az a Lien?
– Vietnam. Majdnem ő lett a nevelőm, de Yao győzött, persze utána el is vettek tőle, majd megint más uralkodott rajtam, aztán megint ő, majd Kiku és ismét Yao.
– Várj Japán uralma alatt is voltál?
– Shì. Én sosem voltam igazán szabad.
– Amikor én idejöttem a Kárpát-medencébe, akkor szabad voltam, majd én is elvesztettem, de kiálltam magamért és ugyan nagy veszteségek árán, de kivívtam az önállóságomat. Senki sem szabadként kezdte Mei, mindenki elnyomás alatt élt és te még szerencsés is vagy, mert Yao jól bánik veled. És te legalább szerepelsz a térképen, van olyan, aki ezt már nem mondhatja el magáról, de még most is küzd azért akit szeret és nem adta fel. Ő egy hatalmas idióta, de… – A magyar hirtelen elhallgatott, amikor rá jött kiről is beszél.
Érezte, ahogy valami átsuhan a mellkasán és mérhetetlenül nagy hiányérzete támad. „Mi ez az érzés?” Kérdezte magától. Kezét a mellkasához kapta és egyik lábát fölhúzta maga elé, majd ráfektette a fejét.
Mei várta a folytatást, ami nem következett be. Nem tudta, hogy Erzsébet miért vette fel ez a furcsa pózt, de nem tetszett neki. Az volt a szerencséje, hogy szerelme visszatért, kezében egy tálcával.
– Mi történt? – Kérdezte.
– Nem tudom! Elkezdet mesélni valamit, majd hirtelen elhallgatott és felvette ezt a furcsa pózt. – Hadarta a lány.
Japán gyorsan lerakta a tálcát és odasietett a ház tulajához.
– Az az idióta. – Suttogta.
– Tessék? – Kérdezett vissza a férfi.
– Egy hatalmas marha.
– Na de kicsoda? – Kérdezte Mei.
– Ő és a kibaszott egoizmusa mindig is idegesített.
– Gilbert-sanra gondolsz? – Bözsi alig láthatóan igent intett a fejével. – Mi történt Feliks-san bálján?
– Nem tudom mi történt vele, más volt, mint régen. Kaptam tőle pezsgőt meg egy szép fehér rózsát. És amikor a tűzijáték elkezdődött ő… – A lány hangja megremegett.
– Ő? – Nézett kérdőn a fekete szemű.-Mit csinál?
– Megcsókolt? – Kérdezett rá Taiwan, mire a másik fülig elpirult. – Szóval igen.
– Ez egy remek hír! – Örvendezett Japán. – De nem értem, hogy akkor mi a probléma?
– Komolyan Kiku, néha olyan ostoba vagy! – Ripakodott rá Taiwan. – Az a gond, hogy megcsókolta és neki nem tetszett!
– De kedveli Poroszország-sant, nem?
– Komolyan, néha te…
– Nem tudom. – Vágott közbe Magyar.
– Nem tudod? – Kérdezett vissza az ázsiai lány.
– Boldog vagyok, amikor vele vagyok, de néha még is fáj és nem tudom mi ez az érzés. – Szorította meg a mellkasát.
„Mint egy gyerek.” Gondolta Mei, majd leült mellé az ágyra.
– Tisztáznod kéne vele a dolgokat. Nem igazságos, hogy nem mondasz neki semmit és nem egészséges, hogy itt gubbasztasz. – Erzsi nagy szemekkel nézte még egy darabig a lányt, majd bólintott.
– Igazad van. El sem hiszem, hogy egy ilyen apróság miatt, ekkora hűhót csaptam. Voltak ennél nagyobb gondjaim is, mint például a Török támadások vagy a világháborúk, meg persze mikor kiűztem azt az idiótát a Barcaságból. Komolyan nekem köszönheti a Poroszország nevet. – Kacagott a lány.
– Jó látni, hogy ismét mosolyogsz. – Miközben az ő szája is kerekedett egyre följebb. – Jut eszembe, nem is adtam még át az ajándékodat.
A japán férfi kiment a szobából, de szinte rögtön jött is vissza, kezében egy puha kötésű könyvvel.
– A remek ötleteid nélkül ez a manga sosem látta volna meg ezt a csodálatos világot, ezért azt szeretném, ha te lennél az első, aki beleolvas, még én sem láttam. – Nyújtotta át a mangát. – Az első darab direkt az országok nyelvén készült, hogy élvezni tudjad.
Bözsi remegő kezekkel vette át a könyvecskét. A borító nagyon szépen kidolgozott volt, bár nem mutatta jelét annak, hogy ez egy yaoi manga lenne. Egy széken pihenő tollas kalózkalap és a hozzá tartozó kabát, alattuk egy aprócska fehér fejkendővel, melyet szétpréselt paradicsomok úgy foltosítottak mintha vér lenne. A címet nem a magyar lány találta ki, de attól még nagyon illett a történethez. Sajnálom.
– Nagyon köszönöm, de szerintem együtt kéne elolvasni. – Vettette fel Erzsébet. – Csatlakozol Mei?
– Nagyon tetszik a borító és a cím is kíváncsivá tett, szóval a válaszom: Shì.
Mind hárman leültek az ágyra. Középen Kiku ült és mellette a két női ország. A történet közben Kiku és Erzsi folyamatosan pirulgatott vagy felkacagott, míg a taiwani inkább elborzadt. És mikor a történet megütötte a tizennyolcas korhatárt, úgy határozott, hogy ez nem neki való. Helyette inkább a két vidám arcot figyelte. Örült annak, hogy a két ország között nincs romantikus kötödés és annak is, hogy össze tudott barátkozni a magyarral.
„Tényleg egy nagyon erős nemzet.” Gondolta a barna szemű, majd hagyta, hogy a gondolatai elkalandozzanak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
