Csinos arc, fényes haj, tiszta bőr, ragyogó szemek, ellenállhatatlan mosoly és gyermekded, mégis nőies kisugárzás. Ezek egy tökéletes nő külső tényezői. Magyarország mindig azt hallgatta, hogy nem elég nőies. Nem is csoda, hiszen mindig erőszakos volt, amin a furcsa hobbi és titkos szenvedély sem segített túlságosan. Bár az alkata meg volt hozzá, hogy tökéletes legyen, de ő nem törődött a külsőségekkel. Haját, csak reggel fésülte ki és nem érdekelte, ha közben összekócolódott. Bőre hibátlan volt, de mindig koszos az állandó verekedéstől és takarítástól. Arca sokszor torzult el a fáradtságtól az utóbbi időben. Egyszóval nem törődött a külsejével. És ez volt az a dolog, amit legjobb barátja megelégelt.
– Többet kéne törődnöd a külsőddel aranyom. – Csóválta a fejét Lengyelország.
– Nem igazán érdekel a kinézetem. – Fintorodott el a lány.
– Pedig nagyon szép vagy.
A lány arca lassan felvette a rózsaszínes árnyalatot és morgott valamit, de a férfi csak nevetett, miközben lágyan fésülte Erzsi haját.
– Biztos nem zavarok? – Kérdezte egy percnyi csönd után.
– Már hogy zavarnál? – Nevette a szőke. – Hisz én hívtalak ide.
– Tudom, de ma este van a bál. Nem kéne készülődnöd?
– Veled ellentétben én már mindenemet kikészíttettem és a szervezéssel is kész vagyok. Jelenleg a munkálatokat Lit felügyeli. És mielőtt még rá kérdeznél, ő is kész van a saját ruháival.
– De én magamtól is el tudok készülni. – Szabadkozott a magyar.
– Aranyom, ha rajtad múlna az öltözéked, akkor simán megjelennél katonai egyenruhában, ami tök ciki lenne.
– Igazad lehet. – Sóhajtotta.
Még egy darabig fésülte a férfi Bözsi haját, majd letette a fésűt és megkerülte a lányt. Így a szemébe tudott nézni. Lengyelország zöld szemei most mások voltak, mint szoktak lenni, most komolyság és aggódás tükröződött bennük. Sokáig csak nézték egymást, majd a lengyel vett egy mély levegőt.
– Bözsi… – Magyarországot meglepte a megszólítás, barátja nem nagyon szokta a néven szólítani. – …a bálon olyanok is lesznek, akiket nem én hívtam meg. – Erzsi bólintott. – Kérlek próbáld meg magad jól érezni és nem törődni velük. Megígéred nekem, hogy jól fogod érezni magad és nem fogsz foglalkozni velük?
Magyar először csak azt hitte, hogy barátja viccelődik. De a szeme meggyőzte, hogy ez nem így van. El akarta fordítani a tekintetét, de a szőke nem engedte. Szorosan, mégis gyengéden tartotta a lány arcát.
– Megígérem. – Mondta megadóan a lány, mire a másik elmosolyodott és visszatért a szokásos önmagához.
– De most siessünk, mert már csak három óra nyolcig. – Nevette.
Az elkövetkező egy órában a ház ura elkészítette a lány sminkjét és haját, majd szólt a szolgálóknak, hogy hozzák be az általa választott estélyit.
– Már megint zöld? – Kérdezte egy kicsit csalódottan a lány.
– Aranyom, ez már szinte a védjegyed. – Kuncogta a szőke ország. – Menj és vedd fel szépen.
Erzsébet elvonult a paraván mögé két szolgálóval, akik segítettek felvenni a ruhát. Elég nehézkes volt felvenni a ruhát, mivel ügyelni kellet a hajára is. Csak az ő kedves barátja lehet olyan ostoba, hogy elsőnek a hajat csinálja meg és csak utána adja a ruhát. Végül a ruha és a hozzá tartozó kiegészítők is felkerültek a barna hajú lányra.
– Hadd nézzelek. – Hangzott Lengyel vidám hangja.
Miután Magyarország kilépet a paraván mögül, szembe találkozott barátja komoly tekintetével. A srác lassan járta körbe Erzsit, hogy minden egyes részletet alaposan szemügyre vehessen. Végül a negyedik kör után elégedetten hümmögőt.
– Nos? – Kérdezte kicsit félénken a lány.
– Nézd meg magad! – Mondta a szőke, majd oda húzta a lányt egy hatalmas tükör elé.
Erzsi csukott szemmel állt a tükör előtt, majd szép lassan kezdte kinyitni. Olyan volt, mintha nem is saját magát látná, hanem valaki teljesen mást. A ruha, amit a lengyel választott neki egyszerűen káprázatos volt. Felső része egy fehér fűzőből állt, mely a lány csípőjéig ért és dekoltázsánál a szegélyt zöld rózsacsipke díszítette, ezzel is kiemelve a lány idomait. Csípőtől lefelé egy egyszerű fehér földig érő alsó rész, melyet háromrétegnyi kissé átlátszó zöld anyag fedett, aminek szintén fehér szegélye volt. Az utolsó réteg egy a jobb oldala felé föl volt varrva egészen a csípőig és egy zöld-fehér rózsa volt oda biggyesztve, ezzel eltakarva a varrást. Kezét könyékig fehér bársonykesztyű fedte. Nyakában egy ezüst nyaklánc és rajta egy szintén ezüst medál, ami egy turulmadarat ábrázolt. A turul szárnyán pedig zöld smaragd kövek díszelegtek. Fülében egy fehérarany fülbevaló volt, ugyancsak smaragd kövekkel. Haja lazán össze volt fogva egy zöld szalaggal és a bal oldalán előre dobva, valamint a göndör, barna tincsek között egy-egy helyen fehér igaz gyöngyök virítottak. Sminkje szolid volt, ahogy az várható volt. A lengyel férfi mindig is a természetes szépségre esküdött, ezért, ha már sminkelni kellet, akkor is valami visszafogottat készített. De még így is az összhatás lélegzet elállító volt. Még sosem volt ilyen szép. Soha. Még akkor sem, amikor esküvőjére volt férje a legjobb bécsi sminkeseket és szabókat bérelte fel.
– Ez én vagyok? – Kérdezte még mindig extázisban.
– Ki más? – Kacagott a másik.
A lány nem szólt többet. Percekig álltak csöndben, amikor Litvánia lépet be a szobába.
– Lengyelország, el ke… – Nem tudta befejezni a mondatát, mert ahogy meglátta a magyart rögtön torkán akadt a szó.
– Ugyan Lit, nem mereszd ennyire a szemedet, mert a végén még kiesik. – Kacagott fel a lengyel. – És amúgy is foglalt.
– Én nem is meresztetem a szememet. – Mentegetőzött a barna hajú férfi.
– És mi az, hogy én foglalt vagyok? – Vonta fel a szemöldökét Magyar.
– Foglalt vagy, csak még nem tudsz róla. – Kuncogott tovább Lengyel. – De mi most megyünk. Nem sok idő maradt és magunkat is rendbe kell szedni. – Kacsintott és belekarolt Litvániába, majd ketten elhagyták a szobát.
Németország már fél órája készen volt és a kanapén ült. Szokás szerint most is bátyára kellet várni, aki tökéletesen akart kinézni. Ezzel minden rendben is lett volna, ha nem lenne olyan szétszórt és nem halogatta volna az öltözködést az utolsó percekre. Ludwig úgy gondolta, hogy leül a kanapéra, megiszik egy doboz sört és megvárja, míg bátya elkészül. A terv eddig remekül haladt, azzal a kivétellel, hogy a férfi már az ötödik sört gurította le, mikor Gilbert végre megfelelő öltözetben megjelent előtte.
– Na, mit gondolsz a testvéredről? – Kérdezte egy bárgyú mosollyal az arcán.
A szőke végignézet testvérén, majd lerakta a maradék sört a dohányzóasztalra.
– Ugyan úgy, mint a világtalálkozón, csak egy vállszalaggal és pár kitüntetéssel, valamint sapkában. Mehetünk végre? – Türelmetlenkedett a fiatalabbik.
– Akkor nem nézek ki tökéletesen? – Kérdezte aggódva Gil. – Talán jobb lenne, ha el sem mennék. Igen, ezt fogom csinálni! Átöltözök és felhívok valakit, majd megünneplem az újévet.
– Azt már nem! – Kiáltotta dühösen Ludwig. – Ha már ennyit vártam rád, akkor leszel olyan kedves, hogy elfáradsz a bálba!
– De nincs értelme, ha nem nézek ki fenségesen.
– Remekül nézel ki, mint mindig. De most már tényleg indulnunk kéne. Miért van az, hogy folyton rád kell várnom?
– Mert a tökéletességnek ára van. – Karolt a nyakába az idősebb.
– Persze, ha te mondod. – Sóhajtotta Lud.
– Gilbird merre van? – Tudakolta az albínó.
– Kettőtök közül ő az okosabb és már rég bent ül az autóban.
– Akkor még is mire várunk? Indulhat a party!
– Mein Gott, wohin sie gehen? – Sopánkodott a német, majd engedte, hogy testvére maga után húzza az autó felé.
Lassan eljött a bál megnyitójának az ideje. Egyelőre csak Amerika és Anglia érkeztek meg, valamint annak családja. Mindenki káprázatosan festett, bár a ruhák ugyan olyanok voltak, mint a rendes katonai, de akkor is. Ahogy a kitüntetések csillogtak rajtuk egyszerűen bámulatos volt. A neveik tipikusan a területüket idézte. Magyarországa lépcső tetejéről nézelődött, egy kicsit feszült volt. Lengyelország és Litvánia lementek köszönteni a vendégeket és illedelmesen bemutatkoztak. Feliks Lukasiewicz. Ez a név csöppet sem volt ismeretlen a magyarnak. A Lengyel–Magyar monarchia alatt a szőke srác ragaszkodott ahhoz, hogy elmondják az igazi neveiket. Természetesen soha nem kérdezett rá nyíltan, csak utalgatott és megmondta a sajátját. Viszont az egyik csata után, amikor a férfi súlyosan megsérült Erzsébet kötelességének tartott elárulni emberi mivoltát. Ennek az lett a következmény, hogy a mai napig legjobb barátok. Viszont a másik teljesen új volt neki. Toris Lorinaitis. Szinte biztos volt abban, hogy Feliks tudta a barna hajú nevét, hiszen nagyon közel álltak egymáshoz. Erzsébet éppen erőt akart venni magán és lemenni, de újabb vendégek érkeztek és nem is akárkik.
– Látod West, mondtam, hogy időben ide érünk!
– De ez nem rajtad múlott.
A két germán tökéletesen nézett ki az egyenruhájukban. Ugyan kinézetre teljesen egyformák voltak, de a színeik különböztek. Az egyik hideg kék színben tündökölt, míg a másik kellemesen mély porosz kék árnyalatban úszott. A bemondó odalépett hozzájuk, hogy megkérdezze a nevüket. A két férfi egy kicsit vonakodva ugyan, de elmondták.
– Gilbert Beilschmit és fivére Ludwig Beilschmit megérkezett! – Hangzott a két név, mire az albínó oldalba bökte a bemondót. – Valamint kísérőjük Gilbird Beilschmit.
Ludwig leplezetlenül arcon csapta magát, mag a másik csak széles mosollyal az arcán odalépett, hogy megtisztelje jelenlétével a többieket.
Végül az országok szép sorjában megérkeztek, nem tellett bele egy órába sem és szinte már mindenki itt volt.
– Tök boldog vagyok, hogy ilyen sokan eljöttetek. – Mosolyogta Feliks.
– Ez csak természetes, ha már volt olyan kedves és meghívott minket. – Hajolt meg Kiku. – Valamint boldog vagyok, hogy a családom is itt van velem.
– Vee~ Kiku, mostanában nagyon sokszor használod a család szót és sokkal boldogabbnak tűnsz.
– Örülök, hogy észrevetted Feliciano-kun.
Mindenki remekül érezte magát és beszélgetett, csak Magyar állt még mindig a lépcsőnél. Tényleg nem tudta, hogy mi történt vele. Egyszerűen nem bírt megmozdulni. Inkább figyelte a tömeget. Feltűnt neki, hogy a mikro nemzetek öltönyt viselnek. Ennek bizonyára az volt az oka, hogy nem rendelkeztek saját haderővel. Viszont az öltönyök terén elég változatos volt a kivitel. A kis művész Kugelmugel sötétlila öltönyt viselt, ami láthatóan Ausztriának nem igazán tetszett. A Kirkland család is egész színes volt. Hutt River egy világos barna öltönyt viselt fekete csokornyakkendővel, a kis Sealand világoskéket és a szokásos kis metróz sapkáját és az egyetlen női tag pedig egy jácint színű pánt nélküli ruhát, melyet végig egy átlátszó anyag fedett, rajta fehér virág mintákkal, csípőjén egy oldalt megkötött masnival. A lány mellett ott állt Seborga, aki egy világoszöld öltönyt viselt. Láthatóan arcpirító dolgokat mondott az ausztrál lánynak. Nem hiába ő is a Vargas család tagja. Tőlük nem messze Ladonia álldogált és titokban pezsgőzött az apjával. Magyarország biztos volt abban, hogy erről kedves nyelvrokona mit sem tud. A fiú hófehér öltönyt vet fel erre az alkalomra vagy inkább az összes alkalomra. Mindig fehérben járt, ami persze remekül kihangsúlyozta vörös tincseit. Nagyon aranyos volt mindenki. Erzsinek eszébe jutottak azok az idők mikor még a kis Olaszországot nevelte. Sosem fogja elfelejteni azt a kedves és vidám mosolyt, ahogy azt sem, hogy milyen keservesen sírt, mikor Német-Római Birodalomnak nyoma veszett.
A lány megborzongott az emlékeken, de nem engedte, hogy gondolatai még jobban elkalandozzanak, inkább ismét a tömeget kezdte tanulmányozni. Tekintetét jelen pillanatban inkább a lányok vonzották. Mindenki elképesztően gyönyörű volt. A legelső, aki kifejezetten kitűnt a tömegből, az Fehéroroszország vagy az emberi nevén Natalia. A lány egy egészen kihívó darabot választott az estére. Egy fekete pánt nélküli ruha, melyet drágakövek fedtek a dekoltázsnál, majd egyre lejjebb haladva egészen a csípőig ritkásodott a dekoráció. Fodros hollófekete alsó része elöl combközépig ért, hátul egészen a földig nyúlt. Haját lazán leengedte és egy gyémántos koronával díszítette. Mindig is mondták, hogy Natalia a legszebb a női országok közül és most ebben a ruhában is lélegzet elállító volt minden férfi számára. Fehér bőrét és platina szőke haját remekül kihangsúlyozta a ruha. De a hiúságát is remekül kimutatta. Magyar nem kedvelte a lányt, nem azért mert irigy volt, hanem azért mert émelygett a közelében. Egyszerűen undorító volt a lány gonoszsága és még az is hozzá adott egy lapáttal, hogy a saját édestestvérével akart összeházasodni. Inkább gyorsan félre nézett és egy kedvesebb személyt kezdett el keresni. És meg is találta. A rövid szőke hajú lány a büfés asztalnál állt és a sajtokkal szemezett. Láthatóan annyira elvarázsolták a különféle ízek, hogy észre sem vette a mögötte álló testvérét, aki Francissal folytatott szópárbajt. Liechtenstein mint mindig, most is ragaszkodott a kedvenc színéhez. Az egyszerű vastagpántú ruha nagyon aranyosan nézett ki rajta. Felül fekete, alul buggyos és mély rózsaszín. Hajában ott volt a kék szalag, ami nem illet ugyan a ruhához, de ez a lányt sosem zavarta. Végül is az ő szerető, lüke bátyjától kapta. Mindig mosolyt csalt ez az ártatlan kislány a magyar arcára. A következő, akit megpillantott, az a Lovin csüngő Belgium volt. Bell, mint mindig, most is energikus volt. Narancsszínű ruhája tökéletesen feszült a mellkasához és a csípőjéhez. Kebleinél kis kristályok díszelegtek és a jobb vállánál egy pánt tartotta. Combközéptől a ruha hirtelen kiszélesedett és lengén súrolta a földet. Haját egy szintén narancs hajpánttal fogta össze. Bár a ruha elég érdekes volt, de az összképen semmit sem rontott. A belga lány valahogy mindig is értett ahhoz, hogy a furcsa dolgokból valami rendkívülit alkosson. A bál egy másik szegletében Oroszország beszélgetett Észtországgal, vagy ahogy ő látta, inkább megfélemlítette. Végül is egészen megenyhült a férfi felé a nagy Iván, mióta kiderült, hogy érzelmeket táplál nővére iránt. Ha már Ukrajnáról volt szó, ő éppen kedvese kezét fogta. Egyszerű tengerkék ruhát viselt, melynek az alját oda csatolták a keblek alá. Az egyszerűség illet a lányhoz, de ez a ruha még is remekül állt neki. Egy ideig még nézte őket, majd szeme átsiklott egy kis ázsiai csoportra. Rögtön észrevette Kikut és a mellette álló lányt. Ugyan az a lány volt, akivel össze futott Washingtonban és ugyan az volt, aki hirtelen felkapta a vizet és távozott a szobájából. Most viszont egész boldognak látszott. A ruhája is káprázatos volt. Könnyű anyagú rózsaszín ruha, amit a nyaknál lehet rögzíteni, a kebleknél volt egy kis kivágás, de pont akkora, ami még a jó ízlés határain belül van. Az egész kiemelte a lány alakját és lengén hullott a földre. A szürke sárkányok elegánsan kavarogtak a ruhán, míg göndör barna haja hátul egy cseresznye virágos hajtűvel volt összefogva. Tényleg nagyon szép volt és kedves volt a mosolya. Magyarország tényleg nem értette a találkozón történteket. A másik nőnemű tag a kis csoportban Kínával veszekedett. Nehéz lett volna nem felismerni Vietnamot. Tradicionális ruhát viselt. Egy fekete testhez simuló bokáig érő felsőt, mely a csípőtől két oldalt hasított volt és hozzá fehér nadrágot. A fekete ruhadarabon egy gyönyörű fehér lótusz volt hímezve, ami tökéletes kontrasztban volt a lány éden fekete, derékig érő hajában található hajtűvel. Azon kevés alkalmakhoz tartozott a mai nap, mikor Lien kiengedte a haját. Láthatóan Tibet próbálta békíteni őket kisebb sikerrel.
Erzsébet végül úgy döntött, hogy ő nem való ebbe a környezetbe és vissza akart menni a számára kijelölt szobába, amikor meghallotta Feliks barátja hangját.
– Aranyom, meddig akarsz még ott kuksolni? – Kiabálta túl a zenét. – Gyere és érezd jól magad!
Természetesen mindenki oda kapta a tekintetét, ezért nem volt más választása a magyarnak. Le kellet mennie.
– Héderváry Erzsébet. – Hallotta saját nevét, majd szép lassan elkezdett lefelé lépkedni a lépcsőn.
Gilbert látta, ahogy Erzsi lejön a lépcsőn. Kecses, gyönyörű és nőies. Még sosem látta ezelőtt ilyen szépnek. Ha testvére nem böki oldalba, akkor már rég megfulladt volna léghiány miatt. Mikor végre leért a lépcsőn, rögtön oda sétált a barátjához.
– Mindenki engem néz. – Pirult el Bözsi.
– Mert olyan tök cukker vagy.
– Tényleg nem vagy semmi Bözsikém. – Lépett melléjük Gil.
– Ezt vegyem dicséretnek? – Nézett kérdőn a lány.
– Aminek, csak szeretnéd. – Mosolyogta az albínó. – És milyen érzés? – Fordult a házigazda felé.
– Micsoda?
– Az, hogy végre tudod a legjobb barátod nevét.
– Jah, hogy az? Nos, én azt már a monarchia óta tudtam.
– Hogy mi? – Nézet nagyot az albínó.
– Mint már mondtam, ismertem aranyom emberi nevét.
– De te azt mondtad, hogy még senki sem kérdezte! – Fordult ismét a lány felé.
– Feliks nem is kérdezte, magamtól mondtam el neki.
A „tökéletes” férfi most egy kicsit csalódott volt. Azt hitte, hogy az elsők közt tudhatja meg szerelme nevét, de nem így lett. Az egyetlen dolog, ami fel tudta vidítani, az a Kék Duna keringő hangja volt.
– Szabad egy táncra meine Liebe? – Lépett Erzsi elé, miközben illedelmesen meghajolt és a kezét nyújtotta.
– Nos… én nem igazán… hogy is mondjam…– Dadogta zavarában Magyar.
Lengyel, csak a szemét forgatta, majd egy kicsit meglökte a lányt, aki a porosz karjaiban landolt.
– Egy egyszerű igen is megfelelt volna. – Nevette Gilbert.
– Nem is én voltam! – Mentegetőzött a lány.
– Hát persze, de most inkább táncoljunk.
A magyar lány még egy utolsó gyilkos pillantást küldött a lezser barátja felé, majd követte a poroszt a táncparkettre. Nem ők voltak az egyedüliek, aki úgy gondolták, hogy megmutatják tánctudásukat. Natalia, Iván, Kiku, Mei, Cody (Ausztrália), Dylan (Wales), Eduárd (Észtország), Katyusha (Ukrajna) és még egy páran szintén ott voltak körülöttük. És mikor megszólalt a kezdő ütem, mindenki egyszerre mozgott. Sosem hitte volna Magyar, de Poroszország remekül táncolt. Szinte repültek. És ez így ment percekig, amikor eljött a párcsere ideje. Először Yaoval, majd Antonioval táncolt, végül pedig Michaellel. Teljesen remegett a románnal való tánc közben, de furcsa mód a másik teljesen érzelemmentes volt. Már-már annyira, hogy a lány azt hitte, hogy ennyivel megúszhatja, amikor már csak a meghajlás és a kézre való csók volt hátra. Magyar éles fájdalmat érzet e kézfejénél. Mikor Michael elengedte az első dolga az volt, hogy megnézze. A kesztyűn két apró lyuk volt, ahonnan friss vér serkent ki és mikor felpillantott az előtte állóra, pont látta mikor az ajkairól lenyalja a vért. Legszívesebben faképnél hagyta volna, de a lábai nem mozdultak.
– Sunteți mea. – Hallotta a férfi hangját, mikor az elment mellette.
Úgy érezte, hogy friss levegőre van szüksége, ezért kiment az udvarra.
Poroszország látta, hogy szerelme elhagyja az épületet, ezért mikor sikeresen lerázta magáról a részeg Dániát és rábízta testvérére a szintén részeg Gilbirdöt rögtön utána eredt. Útközben felkapott két üveg pezsgőt (szigorúan magyart). Követte le a lépcsőkön egészen a kertbe, majd át a rózsa kerten, ami most a hideg miatt egészen kopár volt, ezért betért az egyik üvegházba és leszakított egy fehér rózsát, majd folytatta útját. Végül egy szökőkútnál érte utol.
– Mit csinálsz meine Liebe? – A kérdés hallatán a lány kicsit összerándult.
– Csak te vagy az Gilbert? – Könnyebbült meg Erzsi.
– Örülnék, ha egyszerűen Gilnek szólítanál. – Mondta, majd leült mellé a szökőkútra. – Miért jöttél ki, hisz mindjárt éjfél?
– Egy kis friss levegőre vágytam. Amúgy a kínai horoszkópban a kecske éve lesz.
– És ez, hogy is jön ide?
– A kecske személyisége teljesen más, mint az enyém. Egy tökéletes lányban mind meg van az, ami ennek az évnek a szülöttében.
– Nem szeretem a tökéletes lányokat, olyan unalmasak. És amúgy is, szerintem mindenkinek mást jelent a tökéletes szó. Nekem egyáltalán nem jönnek be a jól nevelt úri hölgyecskék, olyan unalmasak. De most inkább koncentráljunk a következő évre. – Nyújtotta át a pezsgőt a vörös szemű. – Ne aggódj, a te gyártmányod!
– Köszönöm.
Ezt követően csönd telepedett rájuk és csak a csillagos eget nézték.
– Neked van valami új évi fogadalmad? – Kérdezte a lány.
– Van.
– Tényleg? – Lepődött meg Bözsi. – És mi lenne az?
– Hidd el, hogy te leszel az első, aki megtudja, csak várd meg az éjfélt.
– Ne csináld már! – Nyafogott Magyar. – Én is elmondom az enyémet.
– De én nem elmondani akarom meine Liebe, hanem megcsinálni.
– Hmp.
– Mi van, bevágtad a durcit?
– Igen.
– Meine Liebe, nem szabad így viselkedni. – Csóválta meg a fejét Porosz.
– Még is mit jelent ez a szó?
– Már mondtam, hogy megtudod, ha itt az ideje.
– Elegem van, hogy állandóan, csak titkolódzol! – Állt fel.
– Na, hová mész?
– Vissza a többiekhez.
Poroszország felállt és megragadta a lány könyökét, hogy visszarántsa, de még előtte hatalmas durranással az égen virágok jelentek meg.
– Tűzi játék?
– Frohes neues Jahr meine Liebe! – Nyújtotta poharát Gil.
– 'Boldog új évet!'– Koccintott Erzsi.
Mikor mind ketten megitták poharuk tartalmát, és már csak az égen lévő műsort figyelték, Gilbert elővette a rózsát és beletűzte a magyar hajába. Aztán ajkaival lecsapott a lányéra, aki a döbbenettől nem tudott megmozdulni. Mikor még is elváltak, a lány kérdő pillantást vetett a porosz férfira, akinek a szeme jelenleg csillogott a szeretettől.
– 'Szeretlek kedvesem!'– Mondta, majd újra csókba vonta Magyarországot.
AJÁNLOM AZ OLDALT
