A karakterek Shungiku Nakamura tulajdonában állnak!
A magyarra fordított változat mangafictiontic.gportal.hu tulajdonában áll!
Író: Hikari Teizuru
Eredeti cím: One Cold Night
Fandom: Sekai-ichi Hatsukoi
Főszereplő(k): Kou Yukina, Shouta Kisa
Fordította: Oka-chan
Lektor: Misao-chan
Műfaj: Romantika
Figyelmeztetés(ek): Yaoi
Egy hideg éjszakán
Yukina befejezte a maga és Kisa számára készített vacsorát. Leült a kis asztalhoz, ami igazából a feketehajúé volt. Csak ült és várta, hogy a babaarcú szeretője visszatérjen a munkából. A fiatalabb férfi meg szerette volna lepni a barátját egy vacsorával, hogy kicsit pihenhessen az este.
Ellenőrizte az időt. Furcsa.. Kisa-sannak már itt kellene lennie.
Azon tűnődött, hogy talán némi extra munkával van elfoglalva, ezért írt neki egy SMS-t. Ezt válaszolta:
– A vonat késik. Egy kicsit később érek haza, kb. egy órával.
Miután elcsomagolta a vacsorát, hogy meg ne romoljon, beült a TV elé és a képernyőt kezdte pásztázni.
Egy csomó műsort megnézett, mikor újból rápillantott az órára és látta, hogy már másfél óra is eltelt. Újra írt, de ez időben Kisa nem válaszolt.
Kicsit aggódott szeretője miatt ezért felhívta. Nem vette fel. Ellenőrizte a híreket, amikben benne volt, hogy a vonat már elindult, az utasok biztonságban vannak és, hogy az időjárás miatt késett.
– Kisa-sannak nem kéne ilyen későn hazajönnie.
Újra hívta. Megint nincs válasz. Kezdett aggódni és ez csak tovább fokozódott mikor elolvasott egy beszámolót a térségben történő szexuális zaklatásokról. Bár többnyire fiatal fiúk és lányok az áldozatok Yukina mégis pánikolt.
Tudta, hogy párja nem egy fiatal diák, sőt mi több már 30 éves, de a babaszerű arca elfedi a korát, így simán lehet középiskolás. A barnahajú tudta, hogy Kisa milyen aranyos tud lenni annak ellenére, hogy majd egy évtizeddel idősebb nála.
A hallottakból a perverz valamerre erre ólálkodik.
Összeszorította az öklét, megragadta kabátját, majd kirohant a lakásból, hogy megtalálja a szeretőjét. Mielőbb szeretne rálelni, nehogy megtámadják.
Azzal próbálta megnyugtatni magát, hogy Kisával minden rendben van és, hogy meg fogja találni. Nem fogja elveszíteni a reményt.
Többször hívta Kisát a nevén, de ő nem válaszolt. Úgy döntött, hogy elmegy az állomásra és megnézi megérkezett-e. Vonat sehol csak a sok-sok ember. Megint hívta, hátha látja, ahogy felveszi a telefont vagy esetleg hallja. A próbálkozása hiábavaló volt, mert olyan sokan voltak, hogy a külső hangok blokkolták a kis készülék hangját.
Letette és folytatta a keresést, de egyszer csak megtorpant, mert rálépett valamire. Felvette. Egy toll volt. Tudta, hogy ez Kisa tolla, mert látta többször is nála mikor írt vele. Tehát úgy vélte, hogy a feketehajú elhagyta a vonatot és valószínűleg az állomást is.
Kilépett és megint hívni kezdte. Folyton futott és kiabált. Lába lassan elfáradt, torka is fájt, de ez nem érdekelte, mert Kisa mindennél előbb volt.
Egy parkhoz ért, ahol ismét a nevét ordibálta, azon keresztül kereste.
Hirtelen köhögést hallott és megpróbálta megtalálni a zaj forrását. Hirtelen megállt, szeme elkerekedett. Végre megtalálta. A kisebb férfi a padon ült, lógatta lábait. Arca már vörös volt a hidegtől.
– Kisa-san!
A szerkesztő megfordult így láthatta, hogy ki hívja őt. A magasabb odament hozzá, lehajolt és megölelte.
– Hála az égnek. – mondta és szorosabbra fogta az ölelést. Miután elengedte arcára komolyabb kifejezés ült. – Hol voltál? Tudod mennyire aggódtam?
– Leszálltam a vonatról és hazafele kificamítottam a bokám az út mentén. – válaszolta az idősebb egy bizonytalan kifejezéssel.
– Legalább felvehetted volna a telefont. – mondta miközben egy pillantást vetett az esedékes testrészre.
Kisa félrenézett. Kicsit bűnösnek érezte magát.
– Mire kificamodott a bokám az akkumulátor már lemerült.
– Felhívhattál volna egy telefonfülkéből.
– Nem akartam, hogy aggódj. Azt hittem minden rendben lesz, de elkezdett fájni és itt kötöttem ki.
Yukina erre csak felsóhajtott, majd leguggolt háttal a másiknak
– Szállj fel, és menjünk haza.
Kisa zavarba jött.
– E-ez kínos! Nem akarom, hogy azt lássák az emberek, hogy te viszel…
Hirtelen leemelte a padról, Yukina mennyasszonyi stílusba kapta fel. Ajkán egy huncut mosoly játszott.
– Akkor azt szeretnéd, hogy úgy vigyelek, mint egy hercegnőt?
– N-nem! Tegyél le! – kiáltotta vöröses arccal.
– Válassz egyet Kisa-san. Hátamon vagy a karomban? Letenni nem foglak, mert meg vagy sérülve.
A feketehajú arca még mindig pirosas volt, ahogy elmormogott az orra alatt.
– Inkább az előbbi. Az kevésbé kínos.
Később már a fiatalabb széles vállainak támaszkodva találta magát. Odaadta neki a kabátját is, amit elég lengén cipelt és emiatt aggódott is.
– Nem kell a kabátod. Mi van, ha megfázol, mert nekem adtad?
– Megérné, mert azért lennék beteg, mert segítettem neked.
Kisa a fejét Yukina meleg hátának döntötte. A fiú mindig őszinte volt az érzéseivel kapcsolatban ezzel folyamatosan zavarba hozva a másik férfit mivel ő az első szerelme.
Titkon boldog volt amiatt, hogy lesérült, de ugyanakkor bűntudata is volt amiatt, hogy aggodalmat okozott a másiknak.
– Yukina…
– Igen Kisa-san?
– Mikor ott ültem a padon, bár nem mozdultam és a telefon is lemerült, volt egy olyan érzésem, hogy meg fogsz keresni. Vártam, hogy gyere és megtalálj… – miután rádöbbent arra, hogy mit mondott, arca felmelegedett, majd elrejtette Yukina pólójában. Öntudatlanul, gondolkodás nélkül mondta ki ezeket.
Yukina érezte a másik meleg arcát, amit aranyosnak talált. Őszintén ő is belepirult abba, amit Kisa mondott. Örült, hogy rálelt. Az egész hazavezető úton csak hallgatták a hideg éjszaka csendjét. Tele voltak boldogsággal, ami azzal fenyegetőzött, hogy elpusztítja a köztük lévő gátlásokat.
Ennyit szerettek volna. Minden, amit akartak az a csendes boldogság.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
