Gilbert megígérte magának és Ludwignak, hogy nem fog aggódni Erzsi miatt, de ez nem igazán akart működni. Most egy hétre sem volt szükség és már is látni szerette volna a lányt. Szeretné? Nem, inkább akarja! De türtőztette magát. Ahelyett, hogy elszáguldott volna az autójával Budapestre, inkább idegesen dobolt ujjaival a fotel karfáján. Német éppen Japánnal és Olaszországgal vitatták meg a politikai ügyeiket, illetve csak Ludi és Kiku, ugyanis a barna hajú ország inkább a tévét bámulta.
– Jó hallani, hogy a te gazdasági helyzeted is rendben van.– Mondta Németország.
– Hai, de mi van veled Veneziano-kun?– Nézet kérdőn az ázsiai.
– Vee~ Nálunk fratello intézi a gazdasági ügyeket.
– Nem is tudtam, hogy Lovino-kun ért az ilyenekhez.
– Antonio bátyus segít neki, de amúgy tényleg nagyon jó benne. Örülök, hogy nem kell egyedül intéznem a területünk ügyeit.
– Biztos remek lehet, ha valakinek van segítsége.– Mondta kissé szomorúan Japán.
Az albínó úgy döntött, hogy ő is becsatlakozik a beszélgetésbe, mert nem volt jobb dolga és sehol sem találta Gilbirdöt, így vele sem tudott játszani.
– Pedig régen, ha jól tudom neked is volt egy kis segítséged.– Mondta.
– Mi, igaz ez Kiku?– Nézett kérdően a tészta imádó.
– Amikor még Kína-san nevelt, akkor sokat segített. Olyan volt nekem, mint egy idősebb testvér.
– Én sosem láttalak még titeket együtt, ha csak nem egy gyűlésen voltunk.– Vélekedett a szőke férfi.
– Az azért van, mert az évek során a sors úgy hozta, hogy ellenségek lettünk. Én a tengelyhatalmakhoz, míg ő a szövetségesekhez csatlakozott. Egyszóval mások voltak a nézeteink.
– De még mindig szereted?– Kérdezte kíváncsian Veneziano.
– Igen.– Felelte alig hallhatóan a férfi.
– Akkor miért nem békülsz ki vele? Jelenleg nincs semmi ami ezt megakadályozhatná.– Nézet a szemébe Porosz.
Kiku lehajtotta a fejét és csöndben elgondolkozott. Ő maga sem tudta, hogy eddig miért nem alakították ki a régi viszonyukat újra. Talán a sok évnyi háborúskodás elfeledtette velük, milyen amikor van egy testvéred. Persze ott volt még Korea, Hong Kong és Taiwan akikkel szintén nem tartotta a kapcsolatot, a Kínával való elválása óta.
– Hahó!– Integetett a porosz férfi Japán arca előtt, amire az vissza zuhant a valóságba.
– Nagyon sajnálom, csak elgondolkoztam!
– Semmi gond.– Felelte Ludwig.
Amikor Veneziano megkérdezte volna, hogy mit, hirtelen csengettek az ajtón.
– Majd én kinyitom.– Állt fel a fekete szemű férfi.
– Hagyd csak, majd én.– Állt fel Német is.– Végül is én vagyok a ház egyik lakója és nem te.
– Igazán nem tesz semmit.– Ment ki a szobából az ázsiai.
Igazság szerint nem is az ajtót szerette volna ennyire kinyitni, inkább a további kérdéseket szerette volna elkerülni.
Magyarország, mint mindig most is írat halmokkal volt körül véve. Valamiért a béke időszak húzósabbnak bizonyult, mint a háborús. Legalábbis papírmunka szinten. Már épp készült volna elpakolni az aktákat, amikor az ajtó kicsapódott, amire minden akta és irat szétröppent a huzat miatt. A lány szitkozódva hozzá vágta a pecsétet a kár okozójához.
– Muszáj neked ilyen rosszul időzítened?– Nézet rá dühösen a magyar.
– Ne légy már ilyen aranyom! Olyan rég találkoztunk.– Vette föl a földről az elhajított pecsétet Lengyelország.– Segítek össze szedni, csak ne légy rám dühös.
Erzsi mélyet sóhajtott, majd elkezdte összeszedni a papírokat, amihez a legjobb barátja is csatlakozott. Miután mindennel végeztek Magyar fáradtan dőlt vissza a székébe.
– Végre ezzel is kész vagyok.
– Tökéletes.– Mosolyodott el Lengyel.
– Mihez?– Nézet rá kérdően a lány.
– Nem is tudod, hogy milyen nap van ma?
– Bocsi, nem igazán tudok gondolkodni.
– Akkor elárulom.– Hajolt közel hozzá a férfi.– Ma van December hatodika.
– Mikulás?
– Úgy ám.
– Akkor ez megmagyarázza a mikulássapkát, a piros pulcsit és a zöld nadrágot.
– De neked is van itt valami. És miután felvetted el is indulhatunk.
– Hova?
A szőke férfi nem válaszolt, csak vigyorgott.
Japán épp hogy csak kinyitotta az ajtót, a szőke lengyel már be is ugrott rajta, egyenesen az ázsiai nyakába.
– Japáááán!
Az üdvözlés miatt a fekete hajú férfi hátra esett a másik meg rá. Akkora hangzavart csaptak, hogy a nappaliban lévő három személy is oda sietett.
– Mégis mi a franc folyik itt?– Kérdezte Német, ahogy meglátta a két egymáson fekvő férfit.
– Jöttem látogatóba.– Nevette Lengyel.
– De miért fekszel Japánon?– Nézet furcsán Gilbert.
– Vee~ Mókásnak tűnik.– Jegyezte meg az olasz, amire a testvérpár furcsa szemekkel nézet rá.
– Nos, igazából ez egy sajátos üdvözlés.– Szált le Kikuról a piros sapkás ország.
– Bocsánat, hogy megjegyzem, de én azt hittem, hogy még mindig haragszol az 1939-ben történtért.– Segítette fel a földről barátját a szőke német férfi.
– Az mély sebet hagyott bennem és sosem fogom elfelejteni.– Komolyodott meg hirtelen az arca, az amúgy vidám férfinak.– De ez volt a parancs, amit teljesítened kellet, valamint te legalább még egy fogolyhoz képest jól bántál velem, nem úgy, mint a másik.
– Akkor, csak szereted volna látni Németországot és Poroszországot?– Érdeklődött Veneziano.
– Igazság szerint én csak kísérek valakit.
A négy férfi kérdőn nézett rá, de ez hamar el is múlt, amikor az a bizonyos elkísért személy bejött az ajtón, kezében egy sárga toll kupaccal.
– Sziasztok.– Mondta kissé félénken Magyarország.
A tengelyhatalmak csapata és Poroszország ledermedve nézték a lányt. Erzsébet egy piros mikulásruhát viselt, aminek a vége térdig érő szoknyában végződött, derekán egy fekete övvel. A ruha felső része pánt nélküli volt és a lány vállait, csak egy fekete boleró fedte. A ruhának fehér szegélye volt. Valamint a lány még fel vett egy fekete harisnyár és egy szintén fekete csizmát. Haja pedig oldalra volt tűzve, aminek a tetején egy kis mikulássapka volt. A sminkje szolid volt, de még is vadító, főleg ahogy a zöld szemei ki voltak emelve. A lengyel férfi aztán érti a dolgát, mert mindenki tudta, hogy a magyar lány nem a szépítkezési tudásáról híres. Persze ő is ki tudta magát csinosítani, ha nagyon muszáj volt, de ennyire szép alkotásra nem lenne képes.
– Hűha, Magyarország nem is tudom, hogy mit mondjak!– Tablózta le a látvány Gilbertet.
Magyar a kijelentésre teljesen elpirult, majd közelebb ment a férfihoz és átnyújtotta neki a kis madárkáját.
– Az udvaron volt és gondoltam behozom.
– Köszönöm.– Mondta Gilbert is elpirulva, majd elvette Gilbirdöt.
Lengyelország nem bírta tovább és behozott három dobozt kintről.
– Vee~ Ez micsoda?
– Mivel Mikulás van, gondoltam egy kicsit szórakozhatnánk, ezért hoztam egy kis bort és sört. Szakét is hoztam volna, de az nálam nem lehet beszerezni.
– Semmi gond Lengyelország-san. Engem már az is boldoggá tesz, hogy gondolt rám.– Pirult el kissé az ázsiai.
– Akkor mégis mire várunk?! Irány inni!– Kiáltott fel Gilbo.
– Bruder, szerintem ez nem valami jó ötlet.– Intett fejével Magyar felé Ludwig.
– Ne aggódj, most maradok a saját boromnál.– Mondta kedvesen a lány.
– Ugyan West, tudom, hogy te is szívesen innál egy kis sört.– Nézet kis kutya szemekkel testvérére Poroszország.
– Rendben.– Adta meg magát a férfi.
– Akkor irány a pince!– Örvendezett az albínó.
– Pince?– Nézet rá kérdően Lengyelország.
– Vee~ Németországnak és Poroszországnak egy egész mulató van a pincéjükben, rengeteg sörrel.
– Akkor mégis mire várunk?!– Lelkesült fel Lengyel.
A két Beilschmit szokásos módon vedelte a korsónyi sört, míg Kiku a szaké és a többiek meg a bor társaságát élvezték.
– Nos, akkor miért is jöttetek?– Fordult a két vendég felé Gilbert.
– Nem egyértelmű?– Vonta fel a szemöldökét a szőke.
– Ha az lenne akkor nem kérdezném.– Kortyolt bele a sörébe az albínó.
– Mi van veletek? Egyikőtök sem tudja, hogy milyen nap van ma?
A társaság egyértelműen megrázta a fejét, amire a srác, csak sóhajtott.
– Aranyom se tudta és most ti sem. Mondjuk Japántól és Olaszországtól nem is várom el, de tőletek már igen!– Mutatott a ház uraira.– Nézzétek már meg a sapkámat vagy aranyom ruháját!
Jó egy perc telt el mire az idősebbiknek leeset a tantusz.
– Mikulás van!
– Gratulálok Einstein.
– Szóval ez az-az ünnep amiről már annyit olvastam.– Vélekedett Japán.– Érdekesnek hangzik. Egy Miklós nevű püspökről szóló történet, aki ajándékot visz az embereknek.
– Igen ez az! Még Japán is jobban tudja, mint ti.
– Mi is elfelejthetünk néha dolgokat.– Mondta Német.– De te miért vagy ilyen agresszív?
– Nem vagyok aggereszív!– Morogta Lengyel, miközben legurított még egy üveg bort.
– Még öt perce sincs, hogy lejöttünk és te már a harmadig üvegedet iszod.– Nézet rá rosszallóan a lány.
– És akkor mi van? Már nem lakunk együtt, ezért ne parancsolgass nekem.
– Vee~ Mi történt Lengyelországgal?
– Részeg.– Állapította meg Ludwig.
– Nos, végül is három üveg bor ezért üt.– Állapította meg a Magyar.
– Valamint ide hozom aranyomat egy ilyen tök sexy cuccban és Prusz-nyo még csak nem is tapizza le.– Siránkozott.– Komolyan, mi van veletek? Tökre összeilletek és mégsem tesztek semmit. Tudjátok mit? A tököm tele van az egésszel! Inkább átugrom Lithez és majd jól elhancúrozok vele.
Ez a kis szónoklat mindenkit meglepett. Úgy néz ki, hogy nem létezik olyan ország a földön aki normális lenne részegen.
– Lengyelország, szerintem hanyagold a bort és inkább igyál egy kis vizet.– Javasolta a német férfi.
– SOHA! ÉLJEN SOKÁ VARSÓ!– Kiáltotta a mikulássapkás.
A következő óra azzal telt, hogy Lengyelország szerelmi életét kell hallgatniuk. Gilbert már komolyan kezdte sajnálni a srácot azért, mert beleszeretett egy olyanba, aki csak azt az elmebeteg Fehéroroszországot látta. A mesélésnek az vetett véget, hogy Gilbird altatót csempészet a lengyel srác italába.
– Gilbird-san egy zseni.– Állapította meg Japán.
– Végül is az én madaram.– Dicsekedett a vörös szemű.
– Nagyon sajnálom, hogy gondot okoztunk.– Kért elnézést Erzsi.
– Hagyd csak.– Legyintet Gilbert.
– Mindig szívesen látunk titeket.– Mondta Ludwig.
– Azt hiszem, hogy haza dobom Lengyelt, majd én is haza megyek.– Sóhajtotta a lány.
– Magyarország nővérkémnek itt kéne maradnia.
– Ne aggódj van jogosítványom.
– Nem arra gondoltam, hanem arra, hogy te is ittál valamennyit és nem szabadna volán mögé ülnöd. És sajnos a jelenlévők közül mindenki fogyasztott alkoholt.
„Te egy zseni vagy Veneziano!” Gondolta Porosz.
– Igazad van.– Mosolyogta Erzsébet.– Ha nem lenne gond, akkor itt tölthetnénk az éjszakát?
– Ez csak természetes Dame.– Válaszolta Német.– A szobád még mindig úgy van ahogy hagytad. Lengyelországnak meg bőven találunk szobát.
– Köszönöm.
Miután mindent előkészítettek és ágyba dugták a kis részeget, mindenki elbúcsúzott a másiktól. Magyarország még úgy gondolta, hogy nem ártana lefürödni, ezért útnak indult, hogy meglátogassa a fürdőt. Viszont amint leért a lépcsőn megpillantotta a fehér hajú férfit, amint kioson a házból. A lány először úgy akart tenni, mintha nem is látta volna, de ugyebár a kíváncsiság nagy úr, ezért követte a férfit. Ahogy kinyitotta az ajtót, rögtön megcsapta őt a hideg téli levegő. De nem törődőt ezzel, inkább az előtte álló személy piros szemeit bámulta. Poroszország viszonozta a lány pillantását.
– Mit csinálsz ide kint?– Vonta fel a szemöldökét.– Csak nem követsz?
AJÁNLOM AZ OLDALT
