Egy kis idő múlva Porosz nagyon kicsit eltávolodott a lánytól, de csak annyira, hogy a szemébe tudjon nézni. Majd kezével végig simította a hidegtől piros arcát, végül szemei megakadtak a lány résnyire nyitott ajkain. Már éppen hajolt volna le, hogy csókot nyomjon rájuk, amikor hangosan megszólalt a Rammstein: Ich tu dir weh című száma. A csöndet hirtelen megtörő hang miatt mindketten összerezzentek, majd Gilbert mérgesen gyújt a zsebében tanyázó telefonja után.
– Ja? Ich bin Preuβen.– Vette fel mobilját a férfi. – Oh, West! Sagten sie, dass Ihr Timing bereits sehr schlecht ist?– Magyarország nem sok mindent értett a férfi beszédéből, ugyan tudott németül, de Porosz nagyon gyorsan beszélt.– Ok.– Rakta le a készüléket.– West most lépte át az országhatárt. Az lenne a legjobb, ha visszamennénk a házadba.
– Rendben.– Bólintott a magyar.– De még van egy kis időnk, inkább gyalogoljunk.
– Ahogy óhajtja hölgyem.– Hajolt meg Porosz.
Magyarország először felnevetett, majd megragadta Porosz karját és húzni kezdte. Az út alatt sok mindenről beszéltek, de legfőképp a múltról, amikor még kicsik voltak. És visszaemlékeztek a vicces csatákra, amiket egymás ellen vívtak. De idővel elterelődött a téma a családra. Gilbert boldogan mesélt apjáról és testvéreiről, akiket sajna már elvesztett. De a férfi mégis mosolygott, azt szerette volna, hogy az emlékeiben ne a szomorú búcsú, hanem a boldog együtt töltött idő maradjon meg.
– Homályosan, de emlékszem a családodra. Bár csak egyszer láttam őket.
– Az én családom volt a legkirályabb a világon. Vater remek harcos volt, ahogy a fivérem is. Bavaria, Brandenburg, Holstein, Saxony és az az idióta Hessen. Sajnos Mutter nem maradt velünk túl sokáig, de még most is emlékszem arra a melegségre ami belőle áradt.
– Én mindig azt hittem, hogy a családod csak férfiakból áll!– Kapta oda a fejét Bözsi.
– Nos, ezzel nem vagy egyedül. Mutter belehalt a szülésbe amikor Westtet világra hozta. Nagyon is utáltam miatta és rengeteget bántottam kiskorában. Egyszer kint hagytam az erdő közepén, hogy ott vesszen el.– Nevette.
– Ez egyáltalán nem vicces!– Förmedt rá a lány.– Sosem gondoltam volna, hogy képes lennél ilyet csinálni Luddal!
– Tudom jól, hogy nem én voltam a világ legjobb testvére. De aztán Vater nyom nélkül el tűnt és így a hét testvér magára maradt, majd jött az osztrák öröklődési háború és a többit meg gondolom tudod.
Ami azt illeti Erzsi egyáltalán nem tudta, hogy mi a történet folytatása. Az osztrák öröklődési háborúban nem volt szerepe és nem is avatták be a részletekbe.
Gilbert lepillantott a lány gondolkodó arcára és rá jött, hogy nem tud a történtekről. Vett egy mély levegőt.
– Mindenki meghalt.– Hagyták el a jég hideg szavak a száját.– Rajtam és Westen kívül mindenki meghalt, azért, hogy mi élhessünk. Bár egytől egyik remek harcosok voltak, mégis feláldozták magukat a két leggyengébb családtagért.– Hirtelen elhallgatott, majd folytatta.– Igen, nem szégyellem bevallani, hogy én egy semmi voltam a testvéreimhez képest. Az volt az utolsó kérésük, hogy viseljem jól gondját a kis Ludwignak.– Magyar nem hitt a fülének, sosem hallotta még, hogy Porosz Westen kívül másnak is hívta volna a testvérét.– De én még ahhoz is gyenge voltam, hogy magam mellett tartsam, így végül nálatok kötött ki.– Nézett hosszú idő után először a lány szemébe.
Erzsébet szíve összeszorult, amint meglátta a férfi szemében a megbánás, a kín, a magány, a szenvedés, a szomorúság és a szeretet fényeit. Mindig is tudta, hogy nincs még egy olyan testvér, aki jobban szeretné az öccsét, mint Gilbert.
– Aztán az én kicsi öcsém beleszeretett egy másik országba.– Mosolyodott el.– Szegény ha tudná, hogy már csókolózót Venzianoval biztos kiakadna.– Nevetett jókedvűen.
– Az emlékei.– Mondta szomorúan a lány.
– Ne légy letört, hiszen boldog élete van.
– Lehet, de nem emlékszik semmire.
– Meséltem neki egy-két dologról és nem is nagyon szokott kérdezősködni.
– Tudom, de ez akkor sem igazságos, hiszen ő nem tett semmit.
– Igaz, ez az egész az én hibám, mert nem voltam jó testvér és nem tudtam megvédeni.– Gilbert arcát végig járta a szomorúság.
Magyarország nem tudta, hogy miért, de átölelte a férfit, amire az nagyon is meglepődött. Érezte, ahogy melegség járja át az arcát, majd szép lassan elpirul. De erőt vett magén és lenézett a lányra, aki arcát a férfi oldalába fúrta.
– Te nagyon is jó testvér vagy, én vagyok az, aki igazán megérdemelné ezt a jelzőt.– Suttogta a lány.
Porosz most, hogy belegondolt, a lány mintha említette volna, hogy van egy testvére. Akkor amikor Svájcék náluk voltak. Már éppen rá akart kérdezni, amikor egy ismerős terepjáró állt meg mellettük.
– Sziasztok.– Szált ki belőle Ludwig, amire Magyar gyorsan elhúzódott Poroszországtól.
– West?
– Megláttalak titeket, ezért megálltam.
– Mi?– Nézet rá kérdően a testvére.– Nem is vettem észre, hogy leértünk a hegyről.
– Én sem.– Csodálkozott a lány, amire a szőke férfi elmosolyodott.
– Nos, szálljatok be! Visszavisszük Erzsébetet és aztán megyünk haza.
– De Gilbirdöt is fel kéne vennünk.– Mondta az albínó miközben beszállt a járműbe.
– Tényleg, mostanában nem alszik egy kicsit sokat a te kiscsibéd?– Szállt be Bözsi is.
– Ennek az az oka, hogy közeledik a tél.– Válaszolt helyette Német.
– De a csibék nem alszanak téli álmot.
– Ez igaz, de az én Gilbirdöm december hatodikáig ilyen lesz, majd minden visszatér a régi kerékvágásba.
– Furcsa.
– Csak annyira, mint a gazdája.– Mondta közömbös arccal Ludwig.
– Mit mondtál?– Nézet rá szúrósan az említett, miközben szorosan belekarolt az öccse nyakába.– Tudod, nem szép dolog fellázadni az erősebb ellen.
– Nem igazán kapok így levegőt.– Nézet szokatlan arckifejezéssel a szőke.
– Nem bírom tovább!– Kiáltott fel az albínó, miközben átölelte öccsét.– Olyan aranyos vagy!
– Bruder, inkább kösd be magad.– A porosz férfi pufogva ült vissza a helyére és kötötte be magát.
Nem telt sok időbe amíg visszaértek.
– West, megtennéd nekem, hogy lehozod Gilbirdöt és a sálamat.
– A ruhákat pedig kérd el Petrától.– Tette hozzá a zöld szemű lány.
– Persze.– Mondta a szőke ország, majd elindult az épületbe.
– Kérlek, ne mondd el Westnek, hogy miről beszélgetünk.– Kérte Porosz, mikor a testvére már eltávolodott.
– Miért?
– Nem igazán szereti, amikor más embereknek beszélek a családról. Azt gondolja, hogy így egyes emberek közelebb kerülhetnek a szüleinkhez és a testvéreinkhez, mint ő.
– De ez marhaság! Senki sem kerülhet közelebb más családjához annyira, mint a sajátjához.
– Tudom, de gondolom megérted.
– Persze, de akkor miért mesélted el nekem?
– Mert megbízom benned és úgy éreztem, hogy te megértenéd.
Erzsi már épp válaszolt volna, de akkor meglátta a közeledő Ludwigot.
– Gilbird, jó reggelt!– Integetett kicsi madarának Gilbert, aki rárepült a fejére.
– Nos, akkor mehetünk?– Kérdezte Németország.
– Persze.
– Nos, akkor viszlát Erzsébet, majd látogass meg a jövőben.
– Mindenképpen.– Mosolyogta a magyar lány.
Ludwig beszállt a terepjáróba és beindította a motort.
– Akkor viszlát!– Mondta a lány és indul volna vissza, de Gilbert megragadta a kezét és visszarántotta.
– Szia!– Búcsúzott el miközben egy csókot nyomot a lány arcára.– Remélem minél hamarabb meglátogatsz.
Ezután ő és Gilbird is beszálltak Ludwig „kocsijába”. Még integettek a lánynak, amíg még látta. Miután már nem látták egymást, mindkettő arca felvette a szerelem virágjának színét.
AJÁNLOM AZ OLDALT
