Poroszország nem tudta mire vélje a lány ölelését és bocsánatát. Lefagyott és nem tudott reagálni a szituációra. Végül mégis sikerült valahogy.
– Magyarország, nem kapok levegő.- Mondta.
A lány vörös arccal engedte el a férfit.
– Bocsánat.
– Mégis miért kértél bocsánatot?
– Mert én tehetek róla, hogy beteg lettél és nagyon megijedtem, amikor összeestél. Azt hittem, hogy valami komoly bajod van.
– Várjunk csak! Azt mondtad, hogy megijedtél?- Kérdezte meglepetten az albínó.
A lány még jobban elpirult, már ha ez lehetséges.
– Én aztán nem mondtam semmi ilyet.- Tiltakozott a magyar.
– De mondtál. Ezek szerint te attól félsz, hogy elveszítesz engem?- Vigyorogta a beteg.- Bár nem te vagy az egyetlen, aki fél attól, hogy egyszer elhagyom ezt a világot. Képzeld mennyi csinos fiatal nő sírna emiatt, nem is beszélve a többi országról. Mindenki könnyeket hullatna amiatt, hogy egy ilyen csodálatos személy szűnt meg létezni. Mennyi nőnek lenne hirtelen szabadideje, amit én szoktam általában betölteni.
Magyarország nem hitt a fülének. Bejön bocsánatot kérni, ami egyenlő a megalázkodással, ő meg elkezd erre egózni. Fogta az ágyon lévő csibés kispárnát és a férfi képébe nyomta.
– Dögölj meg rohadék.- Kiabálta és kiviharzott a szobából.
A porosz férfi csak nézet utána.
– Gratulálok Gilbert, nagyon ügyes vagy.- Szidta magát.
Magyar mérgesen sétált be az étkezőbe ahol a három férfi evett.
– Bruder felkelt már?- Kérdezte Német miközben felhörpintett egy kanál levest.
– Sajnos túlságosan is jól van.- Jegyezte meg a lány.- Fiúk, ha nem haragszotok, akkor inkább lefeküdnék egy kicsit.
– Nincs kifogásunk ellene, de előtte még lenne szíves bevenni a gyógyszert, amit a sensei felírt?- Kérdezte a lánytól Japán.
– Persze. Hol van?
– Máris adom.- Állt fel az asztaltól a férfi, majd kiment a konyhába. Kis idő múltán visszatért kezében egy pirulával és egy pohár vízzel.
A magyar lány először a pirulát, majd a vizet vette el. Miután megtette, amire kérték, elnézés kért és elindult a szobájába.
Poroszország az íróasztalon lévő tálcát és annak tartalmát bámulta, miközben mélyeket lélegzet. Néha köhögött és tüsszögött, de nem igazán izgatta a dolog. Csak az járt az eszében, hogy hogyan lehetett ilyen köcsög. Magyarország a saját kezével készített neki levest és még fel is hozta, ráadásul aggódott érte. Ő meg elkezdi osztani az észt.
– Egy idióta vagyok.- Dörmögte magának, amikor hirtelen kinyílt az ajtó.
Magyar hanyatt vetette magát az ágyon és a baldachin tetejét bámulta.
– Idióta, és én még aggódtam miatta.
Megfordult az ágyon és a párnát ölelte.
– Talán jobb nekem egyedül.
– Vee~ Poroszország, jobban vagy?- Lépett a szobába az olasz.
– Hogy érzi magát?- Követte az ázsiai.
– Bruder minden rendben?
– Elég egyszer megkérdezni, nem kell mindenkinek egyenként. És már sokkal jobban vagyok.- Mondta a porosz férfi.
– Örülök, hogy ezt hallom. De mégis mit csináltál már megint a Mädchennel?
– Egy idióta vagyok. Mindig elszúrom az alkalmakat, de nem tehetek róla, hogy ilyen király vagyok.- Panaszkodott Porosz.
– Vee~ Én tudom mit kéne csinálni.
– Mégis mit?- Kapta oda a fejét az albínó.
– Ha megeszed a levesét és megdicséred, no meg, ha bocsánatot kérsz, akkor minden rendben lesz. Magyarország nővérkém nem kapott valami sok dicséretet Ausztriától, ezért nagyon jól esik neki, ha dicséret. Sőt, ilyenkor mindig elpirul. És mellesleg tényleg nagyon jól főz.
– Ez igaz, a magyar ételek nem is olyan rosszak. Még többet tudtam meg ezzel a világ kultúrájáról.- Vélekedett Japán.
– Rendben.- Válaszolta a férfi elhaló hangon.
A lány az ágyon feküdt a párnáját szorongatva, amikor valaki kopogott.
– Igen?- Kérdezte csöndesen.
– Szabad?- Kérdezett vissza egy kellemetlenül ismerős hang a magyar lánynak.
– Neked nem!- Válaszolta keményen.
– Akkor, csak hallgass meg.- Kérte a férfi.- Nagyon sajnálom, amit mondtam. Te kedves voltál velem, én meg hoztam a szokásos formámat. Kérlek, bocsáss meg.
Miután nem jött válasz, Poroszország elköszönt és hátat fordított az ajtónak. Már épp indult volna el, amikor a zár kattanó hangját hallotta és egy apró kézpár ölelte át hátulról. A férfi meg szeretett volna fordulni, hogy a lány szemébe nézhessen, de Magyar ezt nem hagyta.
– Kérlek, hadd maradjunk még így egy kicsit.- Hallotta a lány lágy hangját.
Egyikük sem mozdul. Csak álltak mintha ez a pillanat örökké tartana. Végül a férfi köhögni kezdet, amire Magyarország megfordította és kezét a férfi homlokára helyezte.
– Még mindig lázad van.- Állapította meg.- Miért keltél fel az ágyból?!- Kérdezte keményen.
– Mert bocsánatot szeretem volna kérni és megmondani, hogy nagyon finom volt a leves.
– Ízlett?- Nézett csillogó szemekkel a lány.
– Ja.
– Nagyon örülök, hogy ezt hallom. De most menj vissza a szobádba, mindjárt én is megyek.
Miután a férfi látótávolságon kívülre esett a lány arca almaszínűre változott. Nem tudta elhinni, hogy ilyet tett.
Poroszország a szobájában, a fotelben ült. Ő sem akarta elhinni az előző jelenetet. Mintha az egyik álma vált volna valóra. Ezen gondolkodott, amikor kopogtak.
– Szabad!- Kiáltotta Porosz.
Magyarország lépett be a szobába. Úgy nézet ki időközben átöltözött. A ruháját lecserélte egy fekete farmerre és kék testhez simuló pólóra, amin egy fehér szellem volt. Viszont így a kötései jobban kilátszottak, főleg a nyakán, amit már nem fedett a nyakpánt. Ahogy Poroszország ránézet a nyakára rögtön elöntötte a düh. De türtőztette magát.
– Mégis mi a francot csinálsz?- Szakította félbe a férfi gondolatait a lány.
– Huh?- Értetlenkedett Porosz.
A lány megragadta a férfi karját és berántotta az ágyba, majd betakarta.
– Sosem fogsz meggyógyulni, ha nem pihensz eleget. Nem kell semmit sem csinálnod, csak szólj nekem és azonnal megteszem.
– Tényleg?
– Persze.- Mosolyogta Magyar.- Most szeretnél valamit?
– Kicsit szomjas vagyok.
– Rendben, akkor mindjárt jövök.- És ezzel a lány elhagyta a hálószobát.
Poroszország úgy érezte mintha álmodna. Sosem hitte volna, hogy egyszer a lány fog gondoskodni róla. Hihetetlen boldogságot érzet.
– Tényleg mindenki változik.- Mosolyogta.
Pár perc múlva Magyarország visszatért egy üveg mentes és egy üveg buborékos ásványvízzel, valamint egy pohárral.
– Nem tudtam, hogy melyiket szereted, ezért mindkettőt hoztam.
– De ez víz.
– Tudom, de mi mást hoztam volna? Esetleg, ha szeretnél hozhatók teát is.
– Én sörre gondoltam.
– Betegen nem ihatsz alkoholt. Nem tenne jót neked.
– De nem élhetek sör nélkül.- Nyafogott a férfi.
– Ne viselkedj úgy, mint egy gyerek! Ha meggyógyulsz, akkor felőlem leihatod magad a sárgaföldig.
– Akkor, majd én hozok magamnak.- Készült felkelni az ágyból, de a magyar visszanyomta.
– Egyezzünk meg valamiben! Ha egy csepp alkoholt sem iszol a betegség alatt, akkor lehet egy kívánságod. Rendben?
– Bármit kérhetek?
– Bármit.
– Akkor megegyeztünk.
Poroszország tartotta a szavát. Az egész lábadozás alatt nem ivott sem sört, sem másmilyen szeszes ital. Magyarország és a többiek segítettek neki az elmúlt két napban, amikor beteg volt. És közben közelebb kerültek egymáshoz a lánnyal. Úgy viselkedtek, mint a régi jó barátok. Porosz boldog volt, hogy a barna hajú lány már másképp tekint rá, mint azelőtt, de azt szerette volna, hogy szeresse. És ne csak úgy, mint egy barátot, hanem úgy, mintha az egész életét vele szeretné leélni.
– Na?- Kérdezte az albínó.- Mennyi?
−35,4.- Válaszolta boldogan Magyar.- Gratulálok már egy napja nem volt még hőemelkedésed se. Hivatalosan is meggyógyultál.
– Ami az t jelenti, hogy….
– ….hogy mehetsz, leihatod magad holt részegre.- Fejezte be a mondatott a magyar.
– Ez az!- Éljenzett a férfi.
– De előtte még van egy meglepetésem.
– Mi?- Kérdezte meglepetten Poroszország, de a válaszra nem kellet sokat várnia, mert lépteket hallott.
– Hali.- Nyílt ki az ajtó.
– Hát ti?
AJÁNLOM AZ OLDALT
