Miért történik ez?
Iván teljes erőből futott át az erdőn. Nem érdekelte Szibéria jéghideg levegője, mely vörösre csípte arcát. Fázott, nagyon fázott. Amint meghallotta rögtön szaladt Jekatyerinburgba. Egyedül sálja és begombolatlan kabátja védte a hidegtől. Szerencséjére Leninskiy nem volt mesze úti céljától, de még így is napoknak érezte a pár órányi futást.
Csak érjek oda időben!
Ország mivolta lévén kevésbé fáradt el, mint az átlagos emberek, de ez még neki is sok volt. Már csak pár méter választotta el a háztól, ahol a Romanov családot tartották fogva. Már csak pár lépés.
Anasztázia.
Nem bírta tovább, ez még az ő képességeit is meghaladta. A puha hó nem enyhítette fájdalmát, olyan volt, mint akit az Elbruszról löktek le. A földön fekve a fülébe hasított a sortűz fájdalmas sikolya. Mintha ezer halott kiáltaná a végítéletet. Oroszország kezei vérvörösek voltak és felrepedtek a hideg talajtól. Nem kellet sok idő és a vér is kiserkent rajtuk.
Mond, hogy életben vagy!
Kezei remegtek, ahogy benézet az ablakon. Szemei megenyhültek és a remény újra megcsillant benne. A lány hirtelen idősebb nővérével felült. Sírva karolták át egymást. Ivánnak, majd belesajdult a szíve. Nem érdekelte, hogy hogyan élték túl a golyó záport.
– Olga, Marija, Anasztázia!- Kiáltotta könnyes szemekkel, de mégis mosolyogva az ország.
Viszont arcára ráfagyott a mosoly. Szemeiből megállíthatatlanul folytak a könnyek. Szája remegett.
Неt, неt, неt! (2)
Egy katona a fegyvere tusával fejbe vágta a három remegő lányt, akik élettelenül elterültek a porban. Iván gyorsan megkerülte a házat, majd villogó szemekkel, még mindig mosolyogva betörte az ajtót. A katonák rögtön tisztelegtek, amint meglátták országukat. De a férfi még csak rájuk sem nézett, rögtön a lányhoz siettet. Letérdelt mellé, majd kisimított egy rakoncátlan tincset az arcából. Rengeteget fogyott, arcvonásai eltorzultak. Nem, már tényleg nem bírta tovább. Engedte, hogy könnyei lecsurogjak arcán, miközben ő fájdalmasan felkiáltott. Nem érezte a lány szívének dobogását, sem a lélegzetét.
– Почему?(3)- Kérdezte a hozzá legközelebb álló tisztet.
– Это была команда.(4)- Válaszolta olyan hidegen és közömbösen, mintha nem most ölték volna meg a cári családot.
– Чей приказ?(5)
– В мире. (6)
– Я понимаю,…- Kacagta fájdalmas mosollyal az arcán.- …b мире.(7)
Arca eltorzult, gúnyos vigyora megijesztette a saját embereit is. Felállt a lány már kihűlt teste mellől, és kiadta a parancsot az embereknek, miszerint a családot égessék el az erdőben. Ő maga pedig végignézte. Hideg tekintette nem a lányt és családját nézte, nem, dehogyis! Szemei a világot kémlelték. Azt a világot, mely képes volt egy ártatlan és kedves kisgyereket feláldozni saját céljai miatt. Ha a világ nem kedves gyermekeivel, akkor ő sem lesz kedves a világgal. Nem, ez így nem helyes. Ő maga lesz a világ, bekebelez mindent, ami útjában áll és megakadályozza, hogy ilyen még egyszer előforduljon. Béke lesz, egy gyűlölet nélküli élet. És ennek első lépése, hogy a családot el kell tüntetni, bár ez nagyon fájt neki. Az egyetlen, aki kedves volt hozzá és az egyetlen, aki rámosolygott. De ez már nem számít. Anasztázia halott és ezzel egy új világ veszi kezdetét. Az ő világa.
Megígérem, hogy ez egy jobb hely lesz miattad.
A lángok elcsaptak szinte a fák tetejéig és Iván csak nézte. Arcán még mindig ott ült mosoly.
Azt mondtad, hogy szereted a mosolyom, ezért ezentúl mindig mosolyogni fogok!
De ez már nem az a mosoly volt. Sokkal kegyetlenebb és sokkal hidegebb, mint amit a hercegnő szeretett. Ez már nem Iván és nem is Oroszország mosolya volt. Ez már a Szovjetunió vicsora.
(1) ulybat’sya – mosolyogni
(2) net – nem
(3) Pochemu? – miért?
(4) Eto byla komanda. – Ez volt a parancs.
(5) Chey prikaz? – Kinek a parancsa?
(6) V mire. – A világé.
(7) Ya ponimayu,… …v mire. – Értem,… …a világé.
AJÁNLOM AZ OLDALT
