Magyarország egy sötét vártömlöcben találta magát. Mindössze egyetlen fáklya világította be a helyiséget. A falakat moha és penész fedte, a levegő áporodott volt. Mindenhol csak a hullaszagot lehetett érezni. A magyar lány az arca elé akarta kapni a kezét, de nem ment neki. Kezei és lábai egyaránt a falhoz voltak láncolva. Majd lenézet magára és látta, hogy testét csak egy rongyszerű valami fedi el. Nem volt rajta sem a ruhája, sem a fehérneműje. A lány mérhetetlen nagy szomjúságot érzett és meg is pillantott a cellában egy vizes kancsót. Viszont a láncok miatt megközelíteni már nem tudta. Így csak még nagyobb lett a szenvedése. Megpróbált kiszabadulni a láncaiból, ami hatalmas hibának bizonyult. Ugyanis a láncokat belülről alig észrevehető apró tüskék fedték. És ahogy Magyar próbált kiszabadulni, azok felsértették a kezét, aminek következtében vér kezdet belőle szivárogni. A lány felszisszent, amikor megérezte a tüskéket a húsában. A további percei mozdulatlanul teltek. Ő maga sem tudja, hogy mennyi idő is telt el a felébredése óta, de a borzalmas szomjúság miatt éveknek tűntek. Majd hirtelen mozgásra lett figyelmes. És megpillantotta először Olaszországot, aztán Németországot és Japánt.
– Srácok itt vagyok! Segítsetek!- Kiabálta a megláncolt. Viszont semmi reakció nem érkezett. Az olasz srác boldogan ugrándozott barátai előtt.- Kérlek segítsetek!
A három barát meg sem rezzent a segítség kérés hangjára, majd szépen eltűntek a látó határról. De nem is kellet sok idő és máris jöttek az újabb országok. Anglia, Amerika, Franciaország és Kanada. Úgy látszik, hogy éppen veszekedtek valami miatt. De hozzájuk sem jutott el a lány hangja. Majd szép lassan megtelt a börtön. Magyarország csak kapkodta a fejét a különféle nemzetetek után. Oroszország és testvérei, az északiak csapata, Spanyolország és Romano, Kuba, Monaco, Seeland, Kína és családja, Svájc és Liechtenstein. Végül már annyian voltak, hogy meg sem tudta állapítani, hogy ki kicsoda. Mindenkinek megszűnt a személyisége és egy szürke sétáló pacává vált. Aztán hirtelen a pacák között megjelent Ausztria.
– Ausztria úr!- Kiabálta a lány.- Ausztria úr, itt vagyok!
A férfi elindult a lány felé, majd ötlépésnyire megállt tőle. Megvetően lenézett rá és elsétált, de utoljára még hátra fordult.
– Nincs rád szükségem.- Mondta keményen és hidegen.
Magyarországban megállt a vér a szavak hallatán. „Miért? Miért nem kellek senkinek?” Kérdezte magától. Nem volt sok ideje töprengeni, mert egy újabb alak közeledett felé. Ő viszont egész közel ment a leláncolthoz. Magyar felnézet rá.
– Te mégis mi a francot keresel itt?- Förmedt rá.
– Hát így kell üdvözölni engem?- Mosolyodott el a vámpírfogas fickó.
– Mégis mit akarsz Románia?
– Én semmit.
– Na ne röhögtess! Olyan nincs, hogy csak azért jöttél, hogy láss engem!
– Ugyan már! Miért nem jössz velem? Akkor megszabadulhatnál a láncaidtól.
– Majd ha piros hó esik júliusban!- Sziszegte.
– De néz csak körül. Rajtam és Ausztrián kívül senki sem vesz rólad tudomást. Mert senkinek sincs szüksége egy olyan gyenge nőre, mint amilyen te vagy! Viszont én puszta jóindulatból ide jöttem, hogy segítsek, erre te visszautasítasz! Vedd már észre, hogy én vagyok az egyetlen, aki segíthet neked!
– Tényleg?- Hangzott a kérdés a szürke pacák tengeréből.
Egy fehér folt közeledett feléjük. A magyar lány emlékezet rá, hogy ő mentette meg, amikor Bukaresten raboskodott. Viszont amikor már kivehető volt az, hogy ki is ő. A lány szeme kikerekedett.
– Már megint te?- Kérdezte fennhangon Románia.
Az idegen férfi kék katonai ruhát viselt, nyakában egy kis fekete keresztel. Vörös szemei és fehér haja volt. Igazi ritkaság volt egy ilyen ember látványa. Vállán pedig egy kis sárga csibe pihengetett.
– Én mindig feltűnök, ha hozzáérnek a tulajdonomhoz.- Mondta egy mosollyal az arcán a férfi.
– Poroszország?- Csodálkozott a lány.
– Igen?- Kérdezett vissza az említett.
– Te mentettél meg először is?
A fehér hajú férfi nem válaszolt, csak kedvesen mosolygott. Majd Romániához fordult.
– Jobb lesz ha távozol, hacsak nem akarsz egy golyót a szívedbe!- Keményedett meg a férfi hangja.
– Ha azt hiszed, hogy elmegyek, akkor nagyon ostoba lehetsz.- Vágott vissza a szintén piros szemű ország.
Poroszországnak nem kellet több, előrántotta fegyverét és lőtt. A golyó egyenesen a férfi mellkasába fúródott, majd az ország hamuvá lett és eltűnt. Az albínó most a lány láncaira célzott. A láncok követték az imént lelőtt ország példáját és semmivé lettek. A barna hajú ország csak nézte a megmentőét. Nem tudta, hogy mire vélje ezt a cselekedettet. Mielőtt bármit is reagálhatott volna, a férfi lehajolt hozzá.
– Jól vagy?- Kérdezte lágyan. A lány csak bólintott- Ne aggódj, meg foglak védeni!- Mondta határozottan.
– Miért?- Bukott ki a kérdés a magyar lányból.
– Mert SZERETLEK.
Magyarország hirtelen ébredt föl. Teljesen kiverte a víz.
– Mi volt ez a furcsa álom?- Kérdezte magától, majd kinézet az ablakon. Az égen már javában fönt volt a Hold.- A többiek már biztosan haza mentek.- Sóhajtott egyet.
Ott ült az ágyban, amit Olaszországot készített elő neki. Nagyon zavarta az álom, de nem is igazán a tartalma. Hanem inkább az, hogy kellemes melegséget árasztott el a vége. „Miért éreztem olyan boldogságot, csak azért mert azt mondta, hogy szeret?” Megrázta a fejét, hogy ezzel segítse kirázni ezeket a gondolatokat a fejéből.
– A többiek még biztos alszanak. Nekem is azt kéne.
Ám amikor meg akart fordulni észrevette, hogy valami visszatartja a bal kezét. Lenézett maga mellé és meglátta az alvó Poroszországot miközben az ő kezét fogja.
– Mi a jó franc van itt?
A lánynak szánt szándéka volt, hogy valami keménnyel „kellemesen” felébressze a férfit, de letett róla. Valamiért jó érzés volt közelében tudni az alvó országot. Inkább melléfeküdt és takaróját ráterítette mindkettejükre.
– De csak most az egyszer.- Suttogta és ezzel újra elnyelte az állom.
AJÁNLOM AZ OLDALT
