|
Nekem te vagy a legfontosabb!
5. fejezet
Gilbird visszatér
Poroszország szeme éget a dühtől, amikor meghallotta ki van a vonal másik oldalán.
Két személy volt, akit nagyon gyűlölt, és pont az egyikkel kell beszélnie.
– Hol van Svájc?- Kérdezte a dühös ország.
– Ha beszélgetést akarsz kezdeményezni, akkor rosszul csinálod obaka-san.
– Ne szórakozz velem Ausztria! Mit keresel te Svájc házában?
– Diplomáciai megbeszélésre jöttem. De te miért keresed? Ha jól tudom, akkor nem vagytok Svájccal baráti viszonyban, ahogy senki sem.
– Én a húgát keresem. Megtennéd, hogy a telefonhoz hívod, mielőtt még odamegyek és betöröm a képedet te szarházi!
– Modortalan.- Hallatszott Ausztria hangja, mielőtt még átadta volna a telefont Liechtensteinnek.
– Tessék?- Hallatszott a lány hangja.
– Hello Liechtenstein. Poroszország vagyok, és szeretnék kérni tőled valamit.
– Igen?- Kérdezte a félénk lány.
Ezután, a fehér hajú srác elmondta a lánynak, hogy mit szeretne tőle.
– Te jó ég!- Poroszország szinte látta, ahogy a lány elsápad.- Azonnal indulok, csak összeszedem a ruhákat.- Mondta Liechtenstein, majd sietősen lerakta a kagylót.
– Kivel kiabál?- Kérdezte Magyarország.
– Nem tudom, de nem igazán kedvelheti.- Mondta Németország.
– Szerintem nem kéne most oda menni hozzá.- Vette fel az ötletet a vacogó olasz srác.
– De bocsánatot szeretnék kérni.- Mondta a magyar és kitépte magát az olasz szorításából. De amint már nem fogta senki, rögtön hanyatt vágódott a földön.
Az albínó is letette a telefont, és épp ment volna az udvarra, hogy vegyen egy kis friss levegőt, amikor puffanást hallott. Kinézett a nappaliból, hogy lássa a hang forrását. Azt hitte, hogy Olaszország ejtett el már megint valamit, de e helyett a magyar lányt látta a földön.
– Mi a jó fenét művelsz?- Kérdezte haragosan.
– Én csak…- Kezdet bele a földön fekvő lány, de valamiért nem tudta befejezni. Poroszország felvonta az egyik szemöldökét ezzel jelezve, hogy kíváncsian várja a folytatást. De a lány csak elpirul és félrenézet, nem fejezte be az elkezdett mondatot.
Az albínó végül sóhajtót és lehajolt a lányhoz miközben kinyújtotta a bal karját.
– Gyere.- Mondta. A földön fekvő elfogadta a segítséget. Mikor már úgy érezte, hogy biztosan áll a talajon alig halható hangon megszólalt.
– Bocsánat és köszönöm.- A fehér hajú srác odakapta a fejét és látta, hogy Magyarország fülig elpirult.
– Tessék?- Kérdezett vissza annak a reményében, hogy nem csak rosszul hallotta.
– Bocsánat, amiért lehordtalak és köszönöm, amiért megmentettél.- Mondta Magyar most már teljesen vörösen.
Nem csak Poroszország lepődött meg a lány reakcióján, hanem a Tengely Hatalmak csapata is.
– Nincs mit.- Válaszolt a srác, miközben elfordította ő is az arcát. Fél perc telt el, amikor eszébe jutott, hogy el kell mondania valamit a lánynak.- Liechtenstein eljön és hozz pár ruhád neked.
Erre a kijelentésre a lány lepődött meg.
– Vele kiabáltál?
– Nem! Minek nézel te engem?- Védte magát a vörös szemű.- Akivel kiabáltam az más volt.
– Ki?- Kérdezte Németország.
– Az nem érdekes.
– Megyek és készítek valami harapni valót az ifjú hölgynek.- Szólt Japán és elindult a konyha felé.
– Vee~ Én is segítek!- Kiabálta Olasz majd Japán után eredt.
– Azt hiszem, jobb lenne, ha addig visszafeküdnél.- Javasolta a szőkeség.
– Igazad van.
– Akkor megtennéd, hogy visszakíséred őt Bruder?
– Miért én?
– Mert ha nem vigyázok arra a kettőre, akkor csupa kosz lesz a konyha.- És ezzel a fiatalabbik testvér el is hagyta a helyiséget.
– Hát akkor nincs más választás.- Sóhajtotta Porosz, miközben kezét nyújtotta a lánynak.- Gyere.
Magyarország bár nem szívesen, de elfogadta a srác segítségét. Mikor odaértek a szobához Poroszország rögtön kinyitotta az ajtót. A látvány, ami őket várta nem volt hétköznapi. A lepedő lebegett a szoba közepén. A vörös szemű srác arca megegyező színű lett a haja színével.
– K…ki…ki…kísértet!- Kiabálta.
– Ne légy nevetsége!- Förmedt rá a lány.- Szellemek csak Anglia és Amerika fejében léteznek.
– Akkor mégis mi a franc az ott?- Kérdezte a férfi, aki már alig bírta tartani a testét. Mielőtt még Magyar válaszolhatott volna rá, egy hangot adott ki az állítólagos lélek.
– Piyoo piyoo.
– Ez beszél!- Hüledezett a „férfi”.
– Komolyan nem ismered meg ezt a hangot?- Kérdezte a magyar lány felvont szemöldökkel.- Ez a hang olyan, mint a te sárga kiscsibédé!
– Gilbird?- Erre a névre az állítólagos kísértet odarepült az albínóhoz olyan távolságba, hogy a lány is könnyedén elérte.
Egy apró mozdulattal lehúzta a lepedőt, ami alatt tényleg a kis sárgaság volt.
– Már emlékszem!- Kiáltott föl Porosz.- Amikor elmentem enni itt hagytam, hogy vigyázzon rád. Biztos elfáradt és elaludt melletted az ágyban.
– Akkor ezek szerint félsz a szellemektől?- Kérdezte Magyarország egy hatalmas mosollyal az arcán.
– Még én sem vagyok tökéletes és biztos vagyok benne, hogy te is félsz valamitől.- Jelentette ki a férfi.
– Ez igaz még én is félek valamitől.- Mondta alig hallhatóan Magyar.
– És mi lenne az?- Kíváncsiskodott Poroszország.
– Azt nem mondom meg.
– És ha ráveszlek, hogy megmond?
– Hogyan?
– Fogadással.
– Mi volt ez a hang?- Kérdezte Japán.
– Milyen hang? Én nem hallottam semmit.- Válaszolt Olasz.
– Bizonyára csak képzelődtem. Talán egy kicsit túl sokat vagyok mostanság Európában.- Sóhajtott a fekete szemű majd visszatért a sütikhez, amik előtte voltak.
– Japán csak óvatosan azzal a macho micsodával!- Üvöltötte Német miközben odarohan a pulthoz kezében egy ronggyal. Majd feltörölte a lisztszerű valamit.
– Az mochiko. Szükséges az étel elkészítéséhez.
– Az nem számít. A lényeg, hogy a konyhában minden tiszta és rendezett legyen.
– Németország, Németország! Nézd én is segítek Japánnak!- Kiáltotta boldogan az olasz srác, miközben kezében egy tál cukrot tartott.
– Olaszország, csak óvatosan!- Szaladt hozzá a szőke férfi, majd kivette kezéből a tálat.
– Vee…- Mondta csalódottan Olasz.
– Ne szaladgálj a konyhámban! A végén még összetörsz valamit!
– Igen.- Mondta a srác egy kicsit szomorúan.
– De nincs azzal semmi gond, ha segíteni akarsz.- Mondta végül Német miközben mélyet sóhajtott.
Japán elmosolyodott, ahogy a két barátot nézte. Visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még Kínával és a többiekkel élt. Nagyon boldog napok voltak. De semmi sem tart örökké. Elkezdett változni a világ és ők is. Kínával most ellenségek, ami neki egy kicsit fáj. Hisz mégis csak ő nevelte föl, amikor nagyon kicsi volt. És a többiek is eltávolodtak. Hong Kong, Tajvan, Thaiföld, Korea és Vietnam is mind elszakadtak egymástól. Még emlékszik, hogy amikor kiderült, hogy ő és Kína ellenségek lesznek Tajvan napokig sírt és nem engedett senkit a közelébe.
Japán emlék áradatát a csengő hangja törte meg.
– Mégis milyen fogadással?- Kérdezte Magyarország
Poroszország szája egy széles mosolyra húzódott. Majd közelebb hajolt a lányhoz, úgy, hogy már a lélegzetét is hallotta. A lány szíve majd nem kiugrott a helyéről, amikor a porosz férfi alig hallhatóan belesúgott valamit a fülébe.
– Mi…. Micsoda?- Kérdezte a lány abban reménykedve, hogy csak rosszul hallotta.
– Elárulod, hogy mitől félsz, hogyha itt léted alatt tudok egy csókot lopni tőled.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
